Eldőlt a Fehérvár válogatott focistájának a sorsa
![Ferencvárosi TC - MOL Fehérvár FC, OTP Bank Liga, 21. forduló, Groupama Aréna, 2020.02.15.](https://cdn.origo.hu/2023/12/KhxEJ53xzZqB6bw8okvc6wy3cTfjUtp-Ok1Ls1uFsE4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNmY2YmQxZWUwMDQyMjdiZGI4YWYwYWMzZGUzOGQ4.webp)
A székesfehérvári klub honlapján megjelent közleményben kiemelik, hogy Stopira a csapat ausztriai edzőtábor kezdete előtt aláírta új szerződését, így már a 11. szezonjáz kezdi meg piros-kékben. Rutinos hátvéd 2012 óta erősíti a székesfehérvári csapatot, eddig 323 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett. A zöld-foki szigeteki válogatottban is folyamatosan szereplő hátvéd kétszeres magyar bajnok, 2015-ben és 2018-ban ért fel a csúcsra a Vidivel. 2013-ban, 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban, összesen öt alkalommal nyert ezüstérmet, 2021-ben pedig bronzérmet. 2019-ben Magyar Kupa-aranyat, 2015-ben és 2021-ben kupaezüstöt nyert, 2012-ben a Szuperkupát is a magasba emelhette, 2013-ban és 2014-ben pedig Ligakupa-döntőt játszott.
Stopria tagja volt a Fehérvár mindkét Európa Liga-csoportkörbe jutó együttesének 2012-ben és 2018-ban. 2018-ban a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) a szezon álomcsapatába is beválasztotta Stopirát, aki a Vidi történetének ötödik külföldi válogatott játékosa.
"Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy a Vidiben folytathatom a pályafutásomat, mert a Vidi számomra több, mint egy klub, ez az otthonom.
Minden szezon különleges, de az, hogy már a tizenegyediket kezdem meg Fehérváron, természetesen jelent pluszt számomra. Nem sok játékosnak adatik meg, hogy ilyen hosszú ideig játszhasson egy csapatban.
Most a kemény munka ideje jön, hiszen a legjobbamat nyújtva szeretném segíteni a csapatot a céljai elérésben" - mondta a szerződés aláírása után Stopira, akinek az új szerződése 2023. június 30-ig szól.