Vágólapra másolva!
A helyzeteit jól kihasználó U21-es magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra győzött a kazahok ellen Európa-bajnoki selejtezőn, Almatiban.

Az első fél órában a kazahok támadtak többet, mégis a magyarok szereztek vezetést, az ellenfél tizenhatosánál Kosznovszky Márk kapott pontos passzt a 33. percben, és 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtt - számolt be róla az MTI. 

A második játékrész elején Kerezsi Zalán növelte az előnyt szép egyéni akciót pontos távoli lövéssel lezárva. 

A végeredményt Bényei Ágoston állította be, aki közelről passzolt a hálóba a ráadásban, miután egy beadást követően a kapus éppen elé ütötte ki a labdát.

A moldovaiak elleni csütörtöki, hazai barátságos találkozó után ezúttal mutatkozott be tétmérkőzésen új pozíciójában Szélesi Zoltán, akit a hónap elején neveztek ki az U21-es válogatott szövetségi edzőjévé.

BÉNYEI Ágoston
Bényei Ágoston állította be a végeredményt a hajrában
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A kazahokat itthon 2-0-ra verte - még az első fordulóban, szeptember 7-én - a magyar U21-es válogatott, amely három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a B csoportban a negyedik helyen áll a spanyolok, a skótok és a belgák mögött, illetve a kazahok és a máltaiak előtt. Az ősszel további három mérkőzése lesz az együttesnek.

A kilenc csoportgyőztes Eb-résztvevővé válik, a csoportmásodikak közül a legjobb három szintén, a további hat pedig a rájátszásban küzdhet a fennmaradó három helyért. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Szlovákia, amelynek válogatottja automatikus résztvevő.

U21-es Eb-selejtező, 7. forduló:
Kazahsztán-Magyarország 0-3 (0-1)
gól: Kosznovszky (33.), Kerezsi (48.), Bényei (93.)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!