A németek saját szurkolóikat rasszistázzák, a válogatott megint LMBTQ-propagandára készül

Néhány napja közöltünk egy írást, mely szerint a német közszolgálati média egy felmérést végzett: kell-e több német felmenőkkel rendelkező labdarúgó a német labdarúgó-válogatottba? A válaszadók ötöde vélte úgy, hogy igen, és ez nemcsak Julian Nagelsmann szövetségi kapitányt, hanem a német futball egyik legnagyobb sztárját, Joshua Kimmich-et is felháborította. A kapitány szerint már a kérdés feltevése is provokatív volt. Ebből is nagy balhé volt tehát, de a németek nem nyugszanak. Megint elővették az LMBTQ-kártyát - csakúgy, mint Katarban. A legutóbbi vb-n simán estek ki, mert többet foglalkoztak azzal, hol legyen a szivárvány a cipőjükön, mint a focival.

Egy csapat az LMBTQ-propaganda fogságában

Jó néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozták, hogy a német labdarúgó-válogatott szerdán este Münchenben rózsaszín mezben lép majd pályára a magyarok ellen. A drukkerek által gyakran Barbie-meznek csúfolt ruházatot azóta felavatták, a Hollandia (2-1) és a Görögország (2-1) elleni találkozókon is ezt viselték a Nationalelf tagjai, és természetesen az Európa-bajnokságra is magukkal hozták.

Miután kiröhögtük magunkat ezen a szánalmas megmozduláson - mert ne legyen kétségünk, hogy a mezválasztás a magyarok bosszantása miatt került elő a szertárból -, 

idézzük fel, mi történt a németekkel a katari világbajnokságon. A német csapat már a 2022-es vb előtt azzal volt elfoglalva, hogy az LMBTQ-mozgalom jelképét, a szivárványt mindenképpen elhelyezzék a mezükön. Pechükre a FIFA nem ment ebbe bele, Németország szigorú figyelmeztetést kapott, hogy meg ne próbálják (nem azért, mert a FIFA bátrabb lenne, mint az UEFA, és üldözné a szélsőbaloldali politikai állásfoglalásokat, hanem azért, mert a rendező Katarban valóban üldözik a homoszexuálisokat, és Infantinóék nekik akartak kedveskedni - a szerk.). Az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy nem kockáztatnak, nem veszik fel a szivárványos karszalagot. Helyette ezzel a csapatképpel jöttek elő a Japán elleni mérkőzést megelőzően.

Persze voltak cseles játékosok. 

İlkay Gündoğan például a cipője orrára tette a szivárványt.

Ahogy a képen látjuk (Gündogan az első sor jobb szélén látható.) Meg Manuel Neuer. A kapus hasonló csukában várta a japánok elleni meccset.

Sajátos német performansz a katari foci vb-n a Németország-Japán meccs előtt
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP 

Németország a csoportkört sem élte túl a katari vb-n, a szivárványos bohócok mehettek megint haza. Csakúgy, mint a 2018-as oroszországi vb után. 

Ja, ott nem voltak ennyire bátrak a német focisták.

Oroszországban szó sem esett semmilyen szivárványos mezről, zászlólengetésről.

A szivárvány visszavág?

Kanyarodjunk most vissza egészen 2021-ig, amikor a labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar csapat a németek ellen lépett pályára Münchenben. Már napokkal a mérkőzés megkezdése előtt fellángolt a vita arról, hogy a müncheni stadiont szivárványszínűre festik, pontosabban világítják ki a németek. Ez sem volt más, mint szánalmas provokáció a magyarok ellen, hiszen hazánkban nem sokkal e meccs előtt fogadta el a magyar Országgyűlés a gyermekvédelmi törvényt. Nem sokkal a müncheni találkozó megkezdése előtt az UEFA megtiltotta, hogy a müncheni stadiont szivárványszínűre világítsák ki. Ez azonban nem zavarta meg a németeket, mert a nézőtéren nagyon sokan jelentek meg szivárványos zászlókkal, sőt, 

éppen a magyar himnusz alatt egy szivárványos zászlót lengető ember rohant be a pályára úgy, hogy a rendezők gyakorlatilag elugrottak előle.

A szivárványos zászlóval provokáló német szurkoló a 2021-es labdarúgó EB-n a magyar-német mérkőzésen Münchenben
(Photo by Matthias Hangst / POOL / AFP)

Három évvel később ott tartunk, hogy a németeknek pont a magyarok elleni mérkőzés előtt jut az eszükbe, hogy magukra húzzák a rózsaszín mezt. A bejelenés egészen pontosan úgy szólt, hogy Skócia és Svájc ellen a "hazai" mezben (ez a hagyományos fekete-fehér mez), míg Magyarország ellen az "idegenbeli" szerelésben (ez lenne a rózsaszín mez) lépnek pályára. 

A vicc ebben az, hogy a szerdai meccsen hivatalosan a németek a "pályaválasztóak", azaz a jegyzőkönyvben ők állnak az első helyen.

Nekik mégis hirtelen ez a rózsaszín mez kell. Ezt a mezt az Adidas idén tavasszal mutatta be és óriási vihar támadt Németországban a bemutatót követően. 

A német labdarúgó-válogatott rózsaszín meze
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP 

Ennyit tehát erről - mondanunk sem kell, mekkora fricska lenne a német csapatnak, ha Magyarország éppen ellenük szerezne pontot. 1-et vagy 3-at - édes mindegy.

Rasszista szurkolók futballbirodalma?

Julian Nagelsmann, szövetségi kapitány, aki 36 éves, már azon is megdöbbent, amikor az ARD német tévé feltette a kérdést, hogy kell-e több német felmenőkkel rendelkező labdarúgó a német labdarúgó-válogatottba?  Az 1995-ben született, tehát 29 éves Joshua Kimmich reakciója is érthető. Az elfogadás élharcosaként tetszelgő Németországban 

nem is várható más megnyilvánulás

a már ebben a szellemben felnőtt fiataloktól. A felmérés – még ha kevesebb, mint 1500 ember vett is részt benne – nyilván közelített a reprezentatívhoz, vagyis a társadalom összetételének megfelelően képviseltette magát minden korosztály, és a megkérdezettek iskolai végzettségének aránya is tükrözte a nagy átlagot. 

A német válogatott a június 3-i, Ukrajna elleni felkészülési mérkőzés előtt
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP Photo by FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

 

Ezt figyelembe véve aligha kell csodálkozni a végeredményen. Mert a nyugat-európai, ún. „haladó” társadalmak a sokszínűség, a kevert népesség hívei, és ehhez akkor is ragaszkodnak az emberek, ha a hétköznapi életben bizony gyakran rájönnek, hogy újdonsült honfitársaik (vagyis a migránsok) nem mindig élnek és cselekednek olyan módon, ahogy azt a (most még) többségi társadalom elvárná tőlük. A nyugati világ abba az irányba tart, hogy sok országban néhány évtized múlva már kisebbségben lesz a jelenlegi (és évszázadokon keresztüli) többség, és 

akkor nyilván már eszébe sem juthat feltenni ilyen kérdést egy irányt meghatározó médiumnak.

Ahogy évtizedekkel ezelőtt sem jutott eszébe, mert akkor meg felesleges volt. 

Minden idők egyik legjobb válogatottja: az 1974-ben vb-t nyerő NSZK. Ebbe a csapatba hívta meg Helmut Schön Erwin Kostedde-t
Fotó: PHOTO/DPA 

Pedig érdekes lett volna olvasni egy hasonló felmérést 1974-ben, amikor az NSZK válogatottja másodszor nyert világbajnoki címet, és pályára lépett Helmut Schön csapatában az első olyan focista, akinek 

az egyik szülője afroamerikai volt. 

Erwin Kostedde 1946 májusában született Münsternben egy amerikai katona és egy német hölgy románcából. Nem volt tagja a vb-t nyerő keretnek, hanem 1974. december 22-én, a máltai Eb-selejtezőn mutatkozott be a válogatottban. Azon a meccsen olyan társai voltak, mint Berti Vogts, Franz Beckenbauer, Rainer Bonhof, Charly Körbel, Bernd Hölzenbein, hogy csak a legnagyobbak kerüljenek szóba. Második meccsén, az 1975-ös, Görögország elleni Eb-selejtezőn az említett sztárok mellett még egy csapatban volt vele 

Sepp Maier, Mani Kaltz, Günter Netzer, Paul Breitner, Jupp Heynckess. 

Egy kvázi-világválogatottban focizhatott, az afroamerikai édesapával rendelkező csatár. A két meccs között pedig játszott a Wembley-ben (100.000 néző előtt) Anglia ellen. Pechére az Eb előtt berobbant a német futballba (az ő posztjára) a nála nyolc évvel fiatalabb Dieter Müller, így a válogatott pályafutása három mérkőzésből állt. Visszavonulása után bűnöző lett,

1990-ben egy játékterem kirablása miatt börtönbe került,

de fél év után szabadult, és mivel kártérítést kapott az ott töltött időéért, ezzel a bíróság tévedését kompenzálták - valószínűleg. Soha nem fog kiderülni, hogy a börtönbe kerülésének, vagy idő előtti szabadulásnak van-e köze a származásához, vagy egyiknek sem. Az biztos, hogy egy 2021-ben készült dokumentumfilmben, a Fekete sas című alkotásban hosszan mesélt az afrikai felmenőkkel rendelkező focisták nehézségeiről Európában, azon belül pedig a Német Szövetségi Köztársaságban.

Jimmy Hartwig a Német Labdarúgó-szövetség fair playt, sokszínűséget és tiszteletet hirdető nagykövete
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A német válogatottban szerepelt második hasonló felmenőkkel rendelkező (afroamerikai édesapa, német édesanya) focista, Jimmy Hartwig nyolc évvel Kostedde után született, 1979-ben mutatkozott be a nemzeti 11-ben. Pontosabban ötnapos volt a karrierje ott, ugyanis május 22-én és 26-án lépett pályára. Az Írország elleni 3-1-es győzelem alkalmával a 70. percben Karl-Heinz Rummenigge helyére érkezett, és olyan társak között játszhatott, mint 

a két Förster, Sepp Maier, Mani Kaltz, Bernd Schuster, Hansi Müller, Dieter Hoeness, Klaus Allofs.

Vagyis az egy évvel később Európa-bajnokságot nyerő válogatott nagy sztárjaival. Négy nappal később már egy kissé kísérleti csapatban szerepelhetett Izlandon szintén csereként egy félidőt (ugyancsak 3-1-re nyert a National11), de az Eb-keretbe már nem fért be.

Néhány hete Magyarországon járt

a Német Labdarúgó-szövetség fair playt, sokszínűséget és tiszteletet hirdető nagyköveteként (itt egy pillanatra megint eltűnődhetünk, hogy hol van a tisztelet, amikor épp a magyarok ellen veszik elő a rózsaszín mezeket), és ezen szerepében beszélt a gyerekkoráról is. Német nagyapját egy igazi kirekesztő nácinak nevezte egy rádióinterjúban, aki gyakran fizikailag bántalmazta. 

Valóban hihető, hogy nagyon nehéz sorsa volt gyerekként az ötvenes-hatvanas évek posztnáci NSZK-jában.

Oliver Neuville és Gerald Asamoah a német válogatott edzésén 2002-ben
Fotó:  AFP PHOTO EPA/DPA/INGO WAGNER (Photo by INGO WAGNER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Azt is tudjuk, hogy pályafutása során sok helyen érte verbális bántalmazás Kosteddétt és Hartwigot. Ráadásul a nemzetközi közvélemény is mostohán bánt velük, Hartwig Magyarországra való érkezéséig nálunk a többség úgy tudta, hogy az első külföldi gyökerekkel rendelkező német válogatott focista Gerald Asamoah volt. Ez annyiban igaz, hogy (a két korábban említettel ellentétben) 

ő volt az első, akik nem Németországban született, és semmilyen szinten nem voltak német felmenői.

Asamoah a ghánai Mampongban látta meg a napvilágot, és 12 éves volt amikor a család Németországba költözött. Ez 1990-ben történt, amikor a világbajnokság NSZK-Hollandia nyolcaddöntőjében a suriname-i származású Frank Rijkaard háromszor leköpte (hárommeccses eltiltásért) Rudi Völlert, mert 

azt állította, hogy a német rasszista megjegyzést tett rá. 

Ezt megint nem lehet bizonyítani, de ha esetleg igaz, akkor Völlert gyorsan „érzékenyítették”, hiszen szövetségi kapitányként, 11 évvel később éppen ő hívta meg Asamoah-t először a német válogatottba. 

Frank Rijkaard háromszor köpte le Rudi Völlert 1990-ben a  vb-nyolcaddöntőben
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide

Akkoriban már a holland, az angol válogatott tele volt bevándorló hátterű focistával.  

A németek ekkor indultak el ezen az úton.

A 2002-es vb-n szereplő német válogatottban 

Asamoah mellett már ott találjuk a lengyel származású Miroslav Klosét, és a belga-olasz-svájci-német Oliver Neuville-t. 

Ekkor kezdtek el nyilvánosan panaszkodni a német utánpótlásban dolgozó edzők, hogy a toborzókra jelentkezők között lámpással kell keresni a német gyerekeket. Ez persze a tökéletes leképezése volt a német társadalomnak, azt követően, hogy a bolti eladók többsége már régen Ázsiából érkezett, az iparban dolgozók jelentős része is külföldről (többnyire Közép-Kelet-Európából) jött. Nem véletlen, hogy a 2009-ben U 21-es Európa-bajnokság döntőjében Angliát 4-0-ra kiütő német válogatott kezdőcsapatának tagjai közül 

csak Manuel Neuer, Benedikt Höwedes , Mats Hummels és Sandro Wagner mindkét szülője volt német.

Andreas Beck szovjet, Jérôme Boateng ghánai, Sebastian Boenisch lengyel, Gonzalo Castro spanyol, Fabian Johnson amerikai, Sami Khedira tunéziai, Mesut Özil török felmenőkkel (is) rendelkezett. Persze a sikerek idején mindenkit a „mi fiúnknak” tartottak a németek, ahogy a 2014-es világbajnok cím során is csak kevesen említették meg, hogy a 23-es keret majdnem felének közvetlen ősei között szerepelt a németen kívül más nemzetet képviselője.

A 2014-es vb-győzelmet Sami Khedira és Jerome Boateng ünnepli a Brandenburgi kapunál
Fotó: Photo by Ges/Markus Gilliar / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Ekkor még azt lehetett mondani, hogy a hagyományos német erények remekül ötvöződtek a különböző felmenőkkel rendelkezők által hozott kreativitással. Aztán az előbbiek folyamatosan elvesztek, és 

a „múlt” feliratú kukába került a linekeri axióma, miszerint a „végén mindig a németek nyernek”.

A legutóbbi három világeseményen történelmi mértékű kudarcot szenvedett el a National11, és ez egyértelműen egy csodálatos (hatvan éven át tartó) sorozat végét jelentette. Nyilván sokakba beleégett az a kép, amikor Thomas Müller a 2018-as vb csoportkörében Dél-Korea ellen a 93. percben (amikor két gólt kellett szerezni csapatának a továbbjutáshoz) lángoló szemmel kérdezte a játékvezetőt, hogy mennyi idő van még hátra, és próbálta űzni-hajtani társait.

Szinte egyetlen játékost sem érdekelt a német válogatott „kedélyes nagybácsijának” lelkesedése.

A 2018-as vb-kudarc során már csak Thomas Müller képviselte a nagy elődök mentalitását
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SvenSimon

Nagyon valószínű, hogy a jelenlegi szavazáson ezen évtizedes német erények hiánya miatt mondták sokan azt, hogy több „echte Deutsch” kellene a csapatba. Mert ahogy a közlekedésben, a szolgáltató iparban, a turizmusban is el tudná képzelni ez a bizonyos 21% a született németek jelenlétét, úgy a fociban is. Nyilván a „nem húszévesek” örülnek, ha az étteremben németül tökéletesen beszélőkkel diskurálhatnak az ételekről, a metrón ilyenek igazítják útba őket, és ilyenek mérik a vérnyomásukat az orvosi rendelőkben. Valószínűleg nem a külföldi felmenőkkel rendelkezőkkel van bajuk, csak megszoktak valamit az évtizedek alatt, ami megváltozott.

Állítólag demokrácia van arrafelé, abba pedig belefér, hogy elmondja mindenki a véleményét, amennyiben nem bánt vele másokat.

A „több fehér focistát a német válogatottba” szólammal kapcsolatban lehet vitatkozni, hogy ez kinek mennyire bántó, de a határ itt nincs olyan élesen meghúzva, mint volt a két Németország között 1989-ig. Persze mostanában amikor Nyugat-Európában már lassan a fehér ragtapasz és a fehér ágynemű is kirekesztő, akkor mindenki rasszizmust kiált mindenért. 

Ám azt se feledje senki, hogy 

a német válogatott vezetése egy ideje már „átesett a ló túlsó oldalára”.

És itt kanyarodunk vissza a cikkünk elején megírt eseményekre, amikor szivárványos karszalaggal, szivárványos stadionvilágítással ingerelték sokáig a hazai többséget, majd szégyenteljesen provokálták a legutóbbi Eb során a Münchenbe szurkolni érkező magyarokat. Csak azért mert olyan országból jöttek, ahol nem vevők minden nyugati "modernségre". Az pedig teljesen érthetetlen, hogy Manuer Neuer (esetleg Joshua Kimmich, vagy Thomas Müller) helyett Ilkay Gündogant nevezték ki csapatkapitánynak.

A német válogatott csapatkapitánya, Ilkay Gündogan
Fotó: AFP / Photo by Tobias SCHWARZ / AFP)

Ez utóbbival valóban tesztelték a német szurkolók (és társadalom) tűrőképességét. Lehet ezt is nyílt provokációnak nevezni, és lehet olyan dolognak, amit észre sem kell venni. A döntés azért is rendkívül képmutató, mert 

hat évvel ezelőtt még össztűz zúdult Gündoganra (és Özilre), mert török származásúként a török elnökkel, Erdogannal fotózkodott és egy mezt adott át neki. Gündogant megfenyegették, hogy kirakják a válogatottból, bocsánatot kellett kérnie. A német szövetségben akkor senkit nem zavart, hogy kifütyülik a szurkolók.

2018-ban a német szurkolók indulatait az is fokozta, hogy miután szerintük a bevándorló hátterű focisták lélektelenül játszottak, a szégyenteljes kiesés után néhány nappal Özil már görögországi luxusnyaralásán fotózkodott - éppen azon a napon, amikor a 16 között Brazíliával kellett volna játszaniuk.

A hét manchesteri év után a spanyol Barcelonához szerződő Gündogan a német ipar „dzsungelében”, Gelsenkirchenben született (akárcsak Neuer), és úgy tűnik, hogy 

a válaszadók 83 %-át nem zavarja, hogy török szülők gyerekeként.

Mert a felmérést így is lehet nézni, és nemcsak úgy, hogy 17 % elfogadhatatlannak tartja, hogy az egykoron Franz Beckenbauer, Lothar Matthäus, Oliver Kahn vagy Philipp Lahm által betöltött vezetői szerepet ne egy német felmenőkkel rendelkező focista kapja meg.

Nyugodtan mondhatjuk: túlzottan érzékeny az, akit sért a 17 % véleménye. A 17 %-nak pedig joga van elmondani a véleményét, mert a megértés nemcsak azt jelenti, hogy a társadalom „birkaként” bólogat a „felülről jött” kinyilatkoztatásra, hanem azt is, hogy esetleg – nem eget-földet rengető dologban – egyesek mást gondolnak, mint a hivatalos állásfoglalás.