Az NB I előző kiírásában negyedik helyen végző Fehérvár egy év kihagyás után tért vissza a nemzetközi kupaporondra, ahol annak az azeri Szumgajit otthonába látogatott, amely szintén bajnoki negyedik helyezettként került a sorozatba. A Fehérvár két éve ugyancsak azeri riválissal kezdett a harmadik számú európai kupasorozatban, akkor 5-3-as összesítéssel lépett túl a Gabalán és egészen a selejtező utolsó köréig jutott.
A Fehérvár kerete alaposan átalakult a nyáron, több kulcsjátékos mellett a vezetőedző, Bartosz Grzelak is távozott. Utóbbi helyét Pető Tamás vette át, aki először irányíthatta tétmérkőzésen a csapatát.
A kezdeti puhatolózás után a Fehérvár próbálkozott először kapura lövéssel, de Christensen szabadrúgása jócskán kapu fölé szállt. Az első negyedórában inkább az azeri csapat akarata érvényesült, de komoly helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A 17. percben már kaput eltalált lövése is volt a vendégeknek, miután Gradisar látványos mozdulattal ollózott 15 méterről, de pechjére a lövés erőtlen volt és középre is ment, így nem okozott gondot Dzhenetov kapusnak.
A 20. percben aztán jött a hideg zuhany, és megszerezte a vezetést a házigazda. Egy szöglet után a megcsúsztatott labdát Csongvai röviden fejelte ki, éppen Abdullazade elé, aki 22 méterről óriási gólt lőtt a kapu bal oldalába.
Az azeri klub története első gólját szerezte a nemzetközi porodon.
A gól után ritmust váltott a Fehérvár, sokkal bátrabban és támadóbb szellemben futballozott, ráadásul bő félóra elteltével emberelőnybe került, miután a játékvezető azonnali piros lappal kiállította Khachaievet, aki hátulról lekönyökölte Gradisart.
A folytatásban átvette az irányítást a Fehérvár, és sorra dolgozta ki a veszélyes helyzeteket, majd Christensen közeli fejesével összejött az egyenlítés. Még a szünet előtt az azerieké lehetett volna a slusszpoén, de Tóth Balázs bravúrral védte Rezabala jobb alsó sarokba tartó lövését.
Jól kezdte a második félidőt a magyar csapat, és kis híján átvette a vezetést, de Pető sokadik remek passza után Bedia kapufát találta el. Öt perccel később azonban sikerült fordítani: Katona távoli szabadrúgását Spandler fejelte öt méterről a jobb alsóba.
A folytatásban kijött a szorításból a Szumgajit, de a Fehérvár türelmesen és fegyelmezetten játszott. Egy darabig úgy tűnt, akár a harmadik gólt is megszerezheti a Pető Tamás együttese, amivel kényelmes előnyt szerezhetett volna a visszavágóra, de Kasper Larsen távoli lövése a kapufán csattant, majd Csongvai lőtt nem sokkal a léc fölé. Az utolsó percekben már egyik csapat sem erőltette a támadásépítést, így végül maradt az egygólos, minimális vendég előny, Pető Tamás pedig győzelemmel mutatkozott be első tétmérkőzésén a fehérvári kispadon.
A visszavágót jövő szerdán Székesfehérváron rendezik, a párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól.
Szumgajit (azeri)-Fehérvár FC 1-2 (1-1)
Szumgajit, v.: Florian Lata (albán)
Szumgajit: Dzsenetov - Muradov, Badalov, Hacsajev, Radovic (Musztafajev, 63.) - Kehat, Abdullazada, Medeiros (Mossi, 85.) - Rezabala, Vujnovic (Ahmadzada, a szünetben), Szadihov (Gulijev, 85.)
Fehérvár FC: Tóth - Melnyik, Serafimov, Spandler, Schön - Csongvai - Katona (Kovács M., 57.), Christensen, Bedi (Larsen, 66.), Pető (Babos, 66.) - Gradisar (Kovács P., 85.)
gólszerzők: Abdullazada (20.), illetve Christensen (39.), Spandler (52.)
piros lap: Hacsajev (32.)
sárga Lap: Hacsajev (8., 32.), Vujnovic (22.), Dzsenetov (32.), Rezabala (67.), Abdullazada (73.), illetve Serafimov (15.), Pető (65.), Larsen (68.)