Kimondani és borzalmas, hát még úszni. A leghosszabb nyíltvizi szám, amelyben Olasz Anna éremesélyes. Két éve ezüstérmes volt Kazanyban ezen a távon.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 20.10-től játszik a franciákkal. A csoportelsőség és az ezzel járó automatikus negyeddöntő azonban akkor lesz meg, ha az utánunk következő mérkőzésen az olaszok nem győzik le 11 góllal, vagy annál többel az ausztálokat.
Be szép.
Mégpedig Somhegyi Krisztián - ő indul toronyugrásban a pénteki napon.
Indul el Balatonfüreden a nyíltvizi úszók 25 km-es számában. Köztük négy magyar, Olasz Anna, Sömenek Onon Kata, Rasovszky Kristóf és Gyurta Gergely.
Mármint a 25 km-es nyíltvizi úszás. Az olimpiai bajnok (Risztov 10 km-en nyert) szerint elképesztő az, hogy több mint 4 órán keresztül kell úszni.
Mivel a Balaton vize meleg, az is előfordulhat, hogy több mint 5 órán át tart a verseny.
Már csak 24 km van hátra.
Kegyetlen ez az egész. Még itt, a parton is.
Rosszullét miatt röviddel a rajt előtt lemondta a szereplést a nők 25 kilométeres számában Angela Maurer, a németek világbajnok hosszútávúszója.
Elrajtoltak a nők is a nyíltvízi úszás 25 kilométeres számában.
Ez a fürdőzöknek jó, a hosszútávúszákúszóknak nem annyira.
Két és fél kilométer után. Egy kazah versenyző áll az élen, pontosabban úszik a Balatonban. Gyurta Gergely a 15.
Férfiaknál kazah, a nőknél francia versenyző áll az élen. A nőknél Olasz Anna a nyolcadik helyen úszik.
Az első kör végén Olasz Anna az 5. helyen áll a 25 km-es versenyen. Sömenek Kata pedig a 8.
Rasovszky Kristóf korábban csak a válogatón úszott 25 kilométert. Úgy tapasztalta, nem szerencsés az élen kezdeni, mert unalmas, és nem szabad azon gondolkodni, hogy mennyi van még hátra.
Az első két helyen francia versenyzők úsznak a nők között, akkora az előnyük, hogy bátran tudnak visszafelé nézelődni.
Szinte már ember feletti teljesítmény: az atlétikával összehasonlítva a 25 km úszás 100 kilométer futással ér fel.
Gyurta Gergely az elmúlt egy évben annál a francia Philippe Lucas-nál készült, akinek a tanítványai eddig ötből három számot megnyertek Balatonfüreden.
A versenyzők nagyjából öt órát töltenek a vízben, ez olyan körülbelül, mint egy IronMan versenyen a 180 km biciklizés és a 4,8 km úszás együtt.
A harmadik kör közepén Gyurta Gergely a második, Rasovszky Kristóf a hatodik helyen úszik.
Vagy az uruguayi Maglione (a jelenlegi elnök), vagy az olasz Barelli lesz az elnök. Ha Maglione nyer, akkor Gyárfás Tamás a következő ciklusban nem lesz a FINA alelnöke, mert az Barelli lesz.
Hamarosan kezdődik a férfi toronyugrás selejtezője, Somhegyi Krisztiánnal, a vízilabdázó Somhegyi Noémi testvérével.
Két kör, azaz 5 km után a nőknél Olasz Anna az ötödik, Sömenek Onon Kata a tizedik helyen áll.
A férfi toronyugrás selejtezőjének első körében Somhegyi Krisztián 57.00 pontot kapott az ugrására.
A német Thomas Bach is Budapest vendége lesz a hét végén. A sportdiplomata szombaton találkozik majd a FINA új (vagy régi) elnökével.
A férfiaknál három kör (7,5 km) után Gyurta Gergely továbbra is a második helyen úszik, Rasovszky Kristóf a negyedik. Kezd kicsit megnyúlni a mezőny, a leszakadók körülbelül fél percre vannak az élbolytól.
A nyíltvízi úszás 25 km-es számában Olasz Anna az első-második helyen úszik, Sömenek Onon Kata 7 másodpercnyire lemaradva a kilencedik.
9 km után Gyurta Gergely áll az első helyen a férfiaknál, mögötte Rasovszky Kristóf a második a nyíltvízi úszás 25 km-es számában. A nőknél Olasz Anna a második helyen úszik.
Három kör után a franciák vezetnek a nőknél - a vb-n már két aranynál járó Aurelie Muller az első -Olasz Anna a harmadik helyen áll. Sömenek Onon Kata a hetedik.
Gyönyörű ugrására 64 pontot kapott a férfi toronyugrás második körében Somhegyi Krisztián.
A férfi vízilabdatornán. Spanyolország-Dél-Afrika 16-4.
Megkezdődött a Szerbia-Görögország férfi vízilabda-mérkőzés a C csoportban.
A férfiak. Rasovszky Kristóf az első, Gyurta Gergely az ötödik helyen úszik. Hajrá, magyarok!
Olasz Anna ötödik, Sömenek Kata a tizedik helyen úszik.
Auerbach kettő és felet ugrott Somogyvári Krisztián a férfi toronyugrás harmadik körében, 51 pontot kapott a bíráktól.
A férfi vízilabdázók C csoportjában Szerbia-Görögország 3-3 a második negyedben.
A C csoportban Szerbia és Görögörszág 5-4-es állással kezdi meg a harmadik negyedet, a szerbeké a labda.
A férfiak lassan egy körny előnyben lesznek a nőkhöz képest, hamarosan lekörözhetik a mezőnyt a nyíltvízi 25 km-es úszáson. Igaz, 15 perc előnnyel indultak.
Orosz versenyző vezet 12 és fél kilométernél a nők között, Sömönek Onon Kata a 11., Olasz Anna a 13. helyen áll.
Az üdítők mellett egy-egy fél banánt is elfogyasztanak a versenyzők a vízben.
Az elképesztő melegben sokan megválnak az úszósapkáktól, Risztov Éva szakkommentátor szerint azért, mert egyszerűen felforr az agyvizük a Balatonban.
A férfiaknál hat kör után a kazah Hudjakov vezet, Gyurta Gergely a negyedik, Rasovszky Kristóf a nyolcadok helyen úszik, de egyáltalán nincsenek lemaradva.
Lehet, hogy Sömenek Onon Kata kihagyott egy frissítést, mert nem szeret kiállni, pedig tudja, hogy fontos, és már gyakorolja is, hogy odafigyeljen erre.
Somhegyi Krisztián a 34. helyről kezdte a negyedik sorozatot a férfi toronyugrás selejtezőjében, ahol hátra három és fél szaltót ugrott, 51.15 pontot kapott rá.
A negyedik negyedben - öt perccel a vége előtt - Szerbia 10-5-re vezet Görögországgal szemben a férfi vízilabdázók C csoportjában.
A férfi vízilabdatornán Szerbia-Görögország 11-6. A szerbek a csoportelsők.
Rasovszky Kristóf a második helyen úszik.
A péntek délutáni férfi vízilabda-mérkőzésekre és a pénteki szinkronúszó versenyekre már nem lehet jegyeket kapni - közölte a magyarországi vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője.
A Margitszigeten tartott délelőtti sajtótájékoztatón Borsa Miklós elmondta, hogy a férfi toronyugrás középdöntőjére (15.30) és a női 3 méteres műugrás fináléjára (18.30) még kaphatók belépők a Duna Arénába.
A Városligetben a csapat szabadgyakorlat döntőjét, majd este a vegyespáros szabadgyakorlat selejtezőjét rendezik a szinkronúszók számára, a Hajós Alfréd uszodában pedig a magyar férfi vízilabda-válogatott a csoportelsőség reményében Franciaországgal mérkőzik.
A világbajnokságra eddig összesen 287 ezer jegy kelt el.
Hat kör után a nőknél Olasz Anna a kilencedik, Sömenek Onon Kata a tizenkettedik helyen úszik, hátrányuk nagyjából 20 mp az élen álló francia Aurelie Mullerrel szemben.
Risztov Éva szakkommentátor szerint nem véletlen, hogy minden frissítőnél megállnak a versenyzők, mert a Balaton meleg vizében kétszer annyit izzadnak, mint a medencében vagy hidegebb vízben.
Összeér a férfi mezőny eleje a női végével, a férfiak próbálják messzire kikerülni a nőket.
A címvédő szerb férfi vízilabda-válogatott 11-6-ra legyőzte Görögország csapatát a magyarországi vizes világbajnokság pénteki játéknapján, ezzel megnyerte a C csoportot, és a negyeddöntőbe jutott.
A mezőny legeredményesebb játékosa a szerb Filip Filipovic volt három góllal.
Eredmények, vízilabda (Margitsziget):
férfiak, 3. forduló:
C csoport:
Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 16-4 (3-2, 1-0, 6-1, 6-1)
Szerbia-Görögország 11-6 (2-1, 3-3, 3-0, 3-2)
A végeredmény: 1. Szerbia 6 pont, 2. Görögország 4, 3. Spanyolország 2, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0
Kézállásból indított ugrására 62.7-et pontot kapott Somhegyi Krisztián a férfi toronyugrás selejtezőjének ötödik körében.
Az első negyed után nagy meglepetésre az Egyesült Államok 6-1-re vezet Oroszország ellen a férfi vízilabdázók D csoportjában.
Minden számban lesz magyar induló a vasárnap kezdődő úszóversenyeken. Hosszú Katinka hat számban indul Budapesten. A férfiaknál a 200 méter mell londoni olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel 100 mellen is startol, míg Cseh László a három pillangószámban szerepel.
A váltóknál csak a vb alatt válik véglegessé, hogy pontosan milyen összeállításban indul majd az adott számban a magyar négyes.
Négy óra úszás után Rasovszky Kristóf feladta a 25 kilométeres nyíltvízi úszást.
18 kilométer után a nők között Olasz Anna a negyedik. A nők közül nagyjából tízen tudtak a férfiak lábvizén úszni, ezzel növelték is előnyüket.
A férfi vízilabdázók D csoportjában Oroszország csökkentette hátrányát, de még mindig az amerikaiak vezetnek. A második negyed után: Egyesült Államok - Oroszország 9-5.
Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a százszázalékos mérleggel csoportgyőztes együttesével, s úgy gondolja, csapata folyamatosan, mérkőzésről mérkőzésre fejlődik a 17. vizes világbajnokságon.
Bíró Attila a három győzelemmel elért csoportelsőséget követően a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eddigi legnehezebb riválist, az Eb-ezüstérmes hollandokat úgy verte meg a válogatott csütörtök este, hogy közelről sem volt tökéletes a játéka. "Ezúttal védekezésben hoztuk a meccset, hátul kompenzálva támadójátékunk időnkénti fogyatékosságait" - fogalmazott a szakvezető.
A hollandok ellen kétgólos Czigány Kinga azt emelte ki, hogy igazi csapatként tudták legyűrni az ellenfelet.
"Most jöhet Kanada, ellene is oda kell tennünk magunkat, akkor meglehet az újabb győzelem, bejuthatunk a legjobb négy közé" - mondta.
Hatalmas rúgást kapott érzékeny pontján Rasovszky Kristóf, ezért kellett feladni a 25 km-es nyíltvízi úszást négy órányi versenyzés után.
Összpontszáma 349,85 pont, a közönség felállva ünnepelte a Duna Arénában a toronyugrásban. Somhegyi Krisztián élete első felnőtt világbajnokságán nagyszerűen teljesített.
Majdnem egy körön keresztül ütöttek vágtak, a "rosszabb helyen" is eltaláltak, ezért ki kellett szállnom a 25 km-es versenyből - nyilatkozta elkeseredetten Rasovszky Kristóf az M4 Sportnak. A kérdés már csak annyi, hogy a motorcsónakokban mit néznek a versenybírók?
Egy körrel a vége előtt Gyurta Gergely a hetedik helyen úszik.
Öt perccel a lefújás előtt őrzi előnyét az amerikai válogatott a férfi vízilabdázók D csoportjában: Egyesült Államok - Oroszország 13-8.
A férfi vízilabdázók D csoportjában Egyesült Államok - Oroszország 14-11.
Lassan öt órája tart a nyíltvízi úszás 25 km-es száma, Gyurta Gergely a hatodik, Olasz Anna a negyedik helyen úszik.
Olasz Anna negyedik, Gyurta Gergely hatodik, hamarosan vége.
Axel Reymond nyert a 25 km-en.
Pontszerzés és remek hatodik hely. A győzteshez képes 1 perc 14 másodperc volt a hátránya.
A férfi 25 km-es versenyen a hajrában piros zászlót lengettek a bírók, valakit ki fognak zárni, így Gyurta akár ötödik is lehet.
Alig tudott megszólalni az ötórás úszás befutója után Gyurta Gergely. Az M4 Sport csaptorna kérdésére azt mondta, volt már jobb élménye is. "Nagyon meghaltam, de ez a világbajnoki hatodik hely önmagáért beszél. Most két nap hullafekvés jön, amikor nem fogok semmit csinálni. Ilyen nehéz 25 km-t még soha nem éltem át, de amiért küzdöttem, amiért jöttem, azt meg tudtam csinálni."
Gyurta számára több mélypont is volt a verseny alatt. "A verekedés, az, hogy a lányok elkezdtek velünk úszni, a ritmusváltások kőkeménnyé tették ezt a 25 km-t. Bízom benne, hogy ez csak a kezdet, úgy érzem, nem kell szégyenkeznem a hatodik hely miatt."
A végeredmény még nem hivatalos, mert piros és sárga zászlót is lengettek a befutónál, valakit kizárhatnak az élbolyból.
De ők még úsznak.
Somhegyi Krisztián a 27. helyen végzett a férfi toronyugrás selejtezőjében, így nem jutott be a 18-as középdöntőbe. A Duna Arénában rendezett verseny első szakaszában hat-hat ugrást mutatott be a 42 résztvevő. Az Egyesült Államokban tanuló Somhegyi végig a mezőny második felében állt, s végül 349,85-ös pontszámmal fejezte be a versenyt. A 18., még bejutó olasz Vladimir Barbu 404,95 pontot kapott a gyakorlataira.
A legjobban a kétszeres olimpiai bajnok, Budapesten szinkrontoronyugrásban már aranyérmes kínai Csen Aj-szen szerepelt a selejtezőben 553,50 ponttal.
A 18-as középdöntőt 15.30 órától rendezik, a 12-es finálét szombaton tartják.
A férfi 25 kilométeren a hajrá pillanataiban piros zászlót mutattak fel a bírók, de eddig semmilyen információnk nincs arról, hogy bárkit kizártak volna. Így Gyurta Gergely a hatodik helyen végzett.
A női 25 kilométeren címvédés: a brazil Cunha nyert.
Ez is káprázatos teljesítmény a magyar úszónőtől. Az olasz Grimaldi négy tizeddel előzte meg. Négy tizeddel 25 kilométeren.
Olasz Anna az M4 Sportak: "Kiúsztam magam. Azzal, hogy 7 km után a mezőny végén úsztam, sok energiát megspóroltam. Azt is túléltem, amikor összekeveredtünk a fiúkkal. Az energiámat nem osztottam be túl jól."
A férfi vízilabdázók D csoportjában Horvátország-Japán két negyed után: 11-5.
Mozgalmas délelőtt volt. Este a magyar-francia férfi pólómeccsel jelentkezünk előben.