Vágólapra másolva!
Nehezen, lassan, de szépen biztosan megérkezett a tavasz. A téli begubózás után egy igazi horgász már szinte remegő lábakkal fekszik le este, tudván, hogy hajnalban indul a vízpartra, az év első horgászatára. Így volt ez az [origo] állandó horgászstábjával is.

Az agostyáni Római-tó üzemeltetői nagy figyelmet fordítanak a sűrű telepítésre és így ilyen értelemben az ide látogató kikapcsolódni, de nem unatkozni vágyó horgászokra is. Az éppen jelen lévő horgászokat megkérdeztük, és kiderült, az még senkivel nem történt meg itt, hogy nem fogott halat. Ráadásul az utolsó őszi telepítésekkor bizony csak nagy halat tettek a vízbe, amelyek remekül teleltek át, és jelenleg nagyon esznek. Természetesen idén is érvényben van az a szabály, hogy 6 kg-os pontynál nagyobbat nem lehet hazavinni, így ezen fogások sportértékét szabad és kell figyelembe venni.

Az árak a tavalyiak. Ami manapság szintén nem mellékes.

Napijegyárak:
12 órás - 3300 Ft - 2 db nemes hal, 4 kg egyéb
24 órás - 4900 Ft - 3 db nemes hal, 6 kg egyéb
48 órás - 7900 Ft - 5 db nemes hal, 10 kg egyéb
ifjúsági (14 év) - 2200 Ft - 1 db nemes hal, 2 kg egyéb
hetijegy - 15 000 Ft - 6 db nemes hal, maximum 3 db ponty
boilies jegy - 15 000 Ft

Forrás: [origo]



A jövőbeni nagy tervekről csak annyit, hogy hamarosan megépül egy panzió a tó partján, ami az éppen nem horgászó családtagoknak is remek pihenőhely lehet, hiszen a gyönyörű Gerecse fantasztikus kikapcsolódási lehetőségeket nyújt. Még idén elkészülnek a munkálatok, így érdemes információkat kérni és ide látogatni.

További információkról a tó ügyvezetőjét, Falusi Antalt érdemes kérdezni a 0630 7494354-ös számon.

Jó szórakozást, és görbüljön a bot!

Ruprecht Vilmos

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!