Vágólapra másolva!
Meglepő Spurs-siker a kosarasoknál, valamint egy bírósági ügy, a nemi erőszakkal vádolt Kobe Bryant főszereplésével. Ördögök emelhették magasba a Stanley-kupát, valamint visszatért a jégre a Dominátor. Kosárlabda és hoki felsőfokon: ez volt Amerika 2003-ban.

Sport 2003 - mind megnézem!

Diadalok, magyar remények és egy súlyos tragédia jellemezte az NHL 2003-as esztendejét. A 2002-2003-as bajnokság hatalmas csatát hozott, a Stanley-kupa tavaszi döntőjébe végül a New Jersey Devils és az Anaheim Mighty Ducks jutott.

A párharc egyértelmű esélyese a New Jersey volt, amely 1995-ben és 2000-ben is az első helyen végzett, 2001-ben pedig finalista volt. Csakhogy a története során először döntős rivális a rájátszásban fantasztikus bravúrokat vitt véghez. Először 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a címvédő Detroit Red Wingst, majd 4-2-vel a nyugati első Dallas Starst, végül pedig a másik meglepetésgárdát, a Minnesota Wildot ugyancsak 4-0-lal ejtette ki.

Az Ördögök a Boston Bruins elleni 4-1-et megismételték a Tampa Bay Lightning ellen is, végül a Keleti főcsoport döntőjében egy végig kiélezett csatában 4-3-ra múlták felül az Ottawa Senators együttesét.

A nagydöntőben az Ördögök a négy nyert mérkőzésig tartó párharc első két találkozóját simán nyerték, s úgy tűnt, gyorsan befejezik a csatát. A Kacsák azonban összekapták magukat, s 3-3 után következhetett a mindent eldöntő ütközet. Helyi idő szerint június 9-én este hazai pályán a Devils 3-0-ra győzött. A párharc valamennyi mérkőzését hazai együttes nyerte, ilyen csak 1955-ben és 1965-ben fordult elő.

A rájátszás legértékesebb játékosának járó Conn Smythe Trófeát a Mighty Ducks kapusa, Giguere kapta, utoljára 1987-ben történt az, hogy vesztes hokis érdemelte ki a serleget. A bajnok hálóőre, Brodeur viszont NHL-csúcsot állított fel azzal, hogy a playoffban hétszer nem kapott gólt.

A nyár a felkészülés és a magyar reménykedések jegyében zajlott. Az első remek hír Szuper Leventével kapcsolatban érkezett, a Calgary Flames játékosa egy plusz egy éves szerződést kötött a St. Louis Blueszal. Az öröm azonban csupán a bajnokság kezdetéig tartott, amikor a Blues visszairányította tartalékcsapatába a 23 éves kapust, aki így az American Hockey League-ben (AHL) érdekelt Worchester IceCatsben játszik. Cseberből vederbe...

Úgy tűnt, végre a Dallas Stars is kiaknázza azt a lehetőséget, hogy egy évvel korábban draftolta Vas Jánost. A Svédországban szereplő játékos el is utazott az edzőtáborba, végül mégis a svéd élvonalbeli Malmö Redhawks csapatánál kötött ki.

Miután a 2003-2004-es szezon javában tart, érdemi elemzést vagy helyzetjelentést nem érdemes adni. Amit fontos megemlíteni, az egy tragikus esemény, amely október elsején rázta meg az amerikai sportéletet. Az Atlanta Thrashers NHL-csapatának két sztárja, Danny Heatley és Dan Snyder súlyos autóbalesetet szenvedett, a 25 éves Snyder három nappal később bele is halt sérüléseibe.

Az Atlanta ennek ellenére a Keleti főcsoport egyik legjobbja, a Philadelphia Flyers, a Devils, és a Toronto Maple Leafs társaságában. Nyugaton a Detroit, a St. Louis és a Vancouver startolt a legjobban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!