A kanadai Brit Columbia államban lévő Victoria városka 11 éves lakója, Lincoln Shemilt néhány napja még azt hitte, hogy ő a világ legszerencsételenebb tizenegyévese, de vasárnap már tudja, hogy az igazság közelebb van ennek az ellenkezőjéhez.
Történt, hogy Lincoln teljes hokicuccát ellopták az öltözőszekrényéből, ő pedig ott állt és nem tudott edzésre menni. Édesapja azonban kiposztolta a szomorú hírt a Facebookra, ami eljutott a Stanley-kupa hatodik mérkőzésére (a négy nyert meccsig tartó párharcban a Pittsburgh Penguins vezet 3-2-re) készülő Nashville Predators sportigazgatójához, aki rögtön kapcsolt, és eszébe jutott, hogy az ő egyik védőjük éppen Victoriából származik.
Naná, hogy segített:
Matt Irwin pedig ugyan nem ismertette a pórul járt Lincoln, de rögtön lépett, és egy komplett felszerelést küldött haza a kissrácnak - aki szintén védő a helyi csapatban. Lincolnnak, anyukája elmondása szerint élete a hoki: "Hokival kel-fekszik, azt eszi, és azt lélegzi be - mondta a boldog anyuka az Nhl.com-nak. - Az, hogy Matt Irwin, egy NHL-játékos, ráaásul egy védő, mint a fiam, segített, hogy visszatérhessen a jégre, hát az egészen elképesztő dolog."