Vágólapra másolva!
A 77 éves Walt Frazier neve kevesbé cseng ismerősen idehaza, mint az NBA vele egyidős korabeli sztárjai, pedig, ami azt illeti, talán ő volt az 1970-es évek egyik legjobb játékosa, és minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb személyisége. Clyde úgy lett a liga egyik legnagyobb sztárja, hogy karrierje kezdetén szinte rettegett a nyilvánosságtól. De ki az a Clyde? És miért járt Roll-Royce-szal edzésre, és hogy lett belőle az NBA egyik első játékosügynöke?

Az 1970-es évek az NBA történetének talán első aranykora volt. Először lettek a liga legjobbjaiból országosan ismert sztárok, akikért már nem csak a kosárlabdát szerető szurkolók rajongtak, hanem azok is, akik csak a színes magazinokban találkoztak a játék legjobbjaival. Wilt Chamberlain, Kareem Abdul Jabbar, Oscar Robertson, Julius Erwing, Bill Walton, Bob McAdoo vagy Moses Malon voltak az évtized legnagyobb királyai. De mindannyiuknál nagyobb ász volt Walt "Clyde" Frazier, aki, ha a játékot nem is forradalmasította - bár nagyszerű kosárlabdázó volt - de a játékos létet egészen új fénytörésbe helyezte.

Frazier kilenc testvér legidősebbjeként nőtt fel Atlantában, ahol kijutott neki a faji megkülönböztetésből az 50-60-as években. Hiába volt kiváló atléta, és játszott iskolája focicsapatában irányítót, valamint szerepelt a baseballcsapatban is, legjobban kosarazni szeretett, amire egyedül az iskolája földes, kavicsos pályáján volt módja - más pályára, bitumenes pályára, vagy pláne egy parkettázott tornaterembe még csak véletlenül sem tehette be a lábát. Bár mindhárom sportágban kínáltak neki ösztöndíjat, ő végül a Dél-Illionis Egyetem (Southern Illinois University, SIU) kosárlabda-ösztöndíját fogadta el.

Frazier tör kosárra az 1967-es nagy menetelés egyik meccsén a Duke ellen:

Jó döntős volt, mert hamarosan már az ország egyik legjobb egyetemi játékosaként beszéltek a 193 centis fiúról, akivel előbb az egyetemi bajnokság második vonalából az elsőbe jutott a csapat, utolsó évében, 1967-ben pedig országos bajnoki címig vezette a SIU-t.

Az 1967-es drafton a Philadelphia és a Boston uralmát megtörni szándékozó New York Knicks csapott le rá az első kör ötödik választásával, ő pedig 1970-ben és 1973-ban is oroszlánrészt vállalt a csapat történetének első két, és mindeddig utolsó bajnoki címéből.

Kétszeres bajnokként, hétszeres All-Starként vonult vissza, beválasztották a Hírességek Csarnokába, ahogy az NBA 50. és 75. évforduló álomcsapatába is. Visszavonulását követően 1987 óta a Madison Square Garden (MSG), a legendás New York-i csarnok tévétársaságának kosárlabda szakkommentátora.

Akik csak az 1970-es években, vagy még később hallottak először Frazierről, azok számára elképzelhetetlen, hogy a nyilvános szereplésein extravagáns holmikban megjelenő legenda egykor rettegett a nyilvánosságtól, és még a fényképezőgép elé sem szívesen állt be. Az áldatlan állapot a Knicks 1969-es fotózásáig tartott, amit a csapat és az MSG fotósának, George Kalinskynak meg kellett ismételnie, mert a másodéves hátvéd képtelen volt levetkőzni a lámpalázát.

- emlékszik vissza a történtekre Kaminsky. Hogy aztán a következő alkalommal Frazier zöld öltönyben, fején zöld kalappal, lábán pedig szintén zöld alligátorbőr csizmával jelent meg, derekán öv, rajta a "Clyde" felirat. Ő volt híres gengszterpáros, Bonnie és Clyde második fele, aki immár semmitől nem félt, pláne nem a nyilvános szerepléstől.

Clyde, a divatgengszeter:

Hogyne lett volna szuperlaza az ember, aki már 1974-ben könyvet adott ki azzal a címmel, hogy Rockin'Steady: A Guide to Basketball and Cool, azaz útmutató a kosárlabdázáshoz és a menőséghez. A könyvben olyan "műhelytitkokat" árult el, mint, hogy miként lehet 10 perc alatt tökéletessé formázni a szakállat. "Ez igen, Clyde, nagy vagy" - mondhatta utána a tükörbe nézve. És nyugodtak lehetünk, mondta is. És mondja talán még ma is, ha talál egy mellé passzoló rímet. A Gardenben végzett korszakos szakkommentátori munkája ugyanis nem csak a kosárlabda tudományából áll (nyilván!), hanem az első perctől az utolsóig beletesz mindent, ami Clyde, szójátékok, rímek, hasonlatok kergetik egymást.

Egy anekdota szerint egyszer a zsúfolt New York-i központi pályaudvaron verekedte át magát, amikor egy ismerőse rákiáltott, hogy, dobjon már neki egy rímet, ő pedig egy pillanatig sem habozott. Angolul jobban hangzik, de nem is kell hozzá beszélni a nyelvet, hogy átjöjjön a lazaság:

"Hey, Clyde, give us a rhyme!"
"Haven't got the time!"

Frazier azonban nem csak a játékával és rendkívüli ruhatárával alkotott maradandót az NBA-ben. Az 1970-es években irodalmi ritkaságnak számított, ha egy aktív játékos a pályán kívül, azaz civilben is megpróbált helytállni. Az pedig még ritkább volt, ha ezt egy fekete játékos próbálta meg. Frazier azonban ebből a szempontból nem volt ijedős, és az évtized közepén, karrierje csúcsán megalapította vállalkozását, amellyel játékosokat képviselt.

Tulajdonképpen a liga egyik első játékosügynöke lett.

Az ügynökségnek, melynek a menő Park Avenue-n volt az irodája, három tulajdonosa volt, Frazier mellett egy Billy Cunningham nevű másik ismert kosaras, és egy igazi ügynök, Irwin Weiner volt a tulajdonosa, és a korszak olyan sztárjaival dolgoztak, mint George Gervin, Julius Erving vagy George McGinnin. Az ügynökség a Frazier és Weiner által 1969-ben alapított Walt Frazier Enterprises nevű vállalkozásból nőtt ki, melynek az volt a feladata, hogy országszerte kisebb fellépéseket, haknikat intézzen a játékosnak. Aztán egy nap, amikor Frazier nem jutott dűlőre a Knicksszel folytatott szerződéshosszabbítás ügyében, megkérte Weinert, hogy legyen az ügynöke, ő pedig elvállalta, és olyan szerződést alkudott ki ügyfelének, hogy csak na.

És hogy került a képbe Cunningham? Úgy, hogy lehetett Frazier bármilyen jó kosaras, és bármilyen ismert, a befektetők csak akkor látták biztosnak az üzletet, ha egy fehér játékos is van a dologban. Frazier pedig bírta a "Kenguru Kölyök" stílusát, aki meg meglátta játékostársa üzletében a jó lehetőséget.

"Láttam, hogy az a jövő, amit Walt csinál. A játékosoknak lesz saját képviseletük, és úgy mehetnek háborúba" - mondta Cunningham.

A trió a legjobbkor vágott bele az ügynökösködésbe: az 1967-ben az NBA riválisaként elstartoló ABA (American Basketball Association) konkurenciát teremtett az addig monopolhelyzetben lévő ligának, magasabb fizetésekkel, jobb lehetőségekkel csábítva annak legjobbjait. A játékosok is ráéreztek, hogy a tárgyalásokon könnyebben sarokba lehet szorítani az NBA-t, pláne, ha egy dörzsölt ügynök is a segítségükre siet. A piacon pedig nem tolongtak az ügynökök, az egyetlen kivétel talán az Larry Fleisher nevű illinois-i ügyvéd volt, aki annak idején Frazier első szerződésénél is segített a játékosnak, illtve olyan sztárokat képviselt, mint Bill Bradley és John Havlicek. Fleishert érdemei elismeréseként 1991-ben beválasztották a sportági Hírességek Csarnokába is.

Fleisher (balra) és David Stern, az NBA későbbi nagyfőnöke:

Előbbi 1967-ben megkötött, ma már aprópénznek tűnő, de akkoriban óriási fizetésnek számító, négy évre szóló 750 ezer dolláros szerződése volt az első lépés, amikor egy játékos méltányos összegért tudta "eladni" a képességeit.

Jól ment Frazierék üzlete is, Cunningham gyakorlatiassága kiválóan működött, miközben Clyde magát adta az üzlethez: villogott erre-arra, keltetette a feltűnést, és nyíltan mutogatott gazdagságával hozta az ügyfeleket, akik mind olyanok akartak lenni, mint ő. Ez főleg azt követően vált jellemzővé, hogy a Black Enterprise nevű magazin egyik 1974-es számában megjelent ez a kép:

Walt Frazier a gyönyörű Rolls-Royce-a előtt Forrás: Getty via Black Enterprise

Clyde legendás öltönyeinek egyikében, mögötte pedig egy Rolls-Royce, amit nem csak a fotózásra hoztak ki egy kölcsönzőből, hanem a sajátja volt. Elmondása szerint ő volt az első NBA-játékos, aki egy ilyen csodával ment edzésre és meccsre.

1975-ben már 40 ügyfelük volt, kosarasok, baseball-játékosok a Metsből és focisták a Jetsből - mindkét csapat az évtized legjobbjai közé tartozott, tele országosan ismert sztárokkal. Az ügynökség meg is becsülte őket, rendszeres volt, hogy limuzint küldtek értük, ha tárgyalásra várták őket. A New York-i csapatokhoz érkező újoncok számára nem is lehetett kérdés, hogy ki képviselje őket, ha nem a két All-Star-játékos ügynöksége.

Ha Dr. J., azaz a nagy Julius Erving ajánlotta őket, az ugyanolyan, mintha ma Kevin Durant vagy Steph Curry azt mondja a csapatához érkező fiatalnak, hogy válassza a Klutch nevű ügynökséget, mert a tulaj ismeri a dörgést. Hogyne ismerné, hiszen úgy hívják, hogy LeBron James.

"Mi voltunk az úttörők!" - mondja erre büszkén Frazier, és igaza van.

Tökéletes triót alkottak: Frazier a cég két lábon járó óriásplakátja, a megbízható Cunningham, és Wonder Weiner, az ügynökök gyöngye, akire egyetlen kliens sem tudott rosszat mondani. Weiner annyira komolyan vette a munkáját, hogy már a '70-es évek közepén telefon volt a kocsijában, hogy mindig elérhető legyen!

"Az ügynökök mintapéldánya volt. Cigi a szájban, nyomta a dumát, igazi jelenség volt. És ismerte a dörgést, tudta, hogy kell pénzt csinálni. Imádott tárgyalni... minél keményebben, annál jobb" - jellemezte Weinert Frazier. Nem csoda, hogy nyaranta, amikor szünet volt a ligában, rendszeresen bejárt a luxusirodába, hogy tanuljon Weinertől, ott ült a tárgyalásokon, és figyelte, hogy dolgozik a profi.

A korszakban egyedüliként a Knicksnek volt rendes szállodai foglalása, ha idegenbe utaztak, amihez szintén lehetett köze a Frazier Enterprise-nak. A névadó, ha munkaszerződést nem is tudott kötni, saját magát jól tudta értékesíteni. Tízezer dollárnál kevesebbet kínáló együttműködésre rá sem nézett.

- harsogta nem egyszer.

Frazier játékoskarrierje 1979-ben ért véget Clevelandben, ahol utolsó két szezonját töltötte. Kétszeres bajnokként, hétszeres All-Starként, az 1975-ös gála MVP-jeként, legandaként vonult vissza. Billy Cunningham már 1976-ban abbahagyta a játékot, majd a cégből is kiszállt, és '77-től '85-ig a Philadelphia 76ers főedzője volt. Frazier és Weiner munkakapcsolata a '80-as évek elején ért véget, amikor egyre több lett köztük a vita. Weineré lett a cég, míg Clyde új ügynökséget alapított, de pár éven belül rájött, hogy az új korszakban, aminek az alapjait ők tették le, ez már nem az ő világa. Ekkor ülte be a mikrofon mögé, ahol ismét csak iskolát teremtett.

- osztotta meg ars poeticáját Clyde.

Mindent egy helyen az Eb-ről