A fájdalmai után kórházba ment, ahol az orvosok váratlan felfedezést tettek.
Az idén az AlphaTaurinál versenyző Nyck de Vries a régi történeteiket elevenítette fel.
50 éves lett Alonso, Räikkönen és Baumgartner egykori csapattársa, aki sosem használta ki a nagy lehetőségeit.
A Williams megnevezte az új csapatfőnökét.
Óriási létszámleépítésre derült fény szinte mindegyik élcsapatnál.
Az első szezon előtti kollektív tesztet február 23-a és 25 között rendezi az F1 Bahreinben.
A finn pilóta szerint egy kis anyagi támogatással nagyot léphetne előre a csapat.
Elképesztő nyereményjátékot hirdetett a Red Bull.
Az ausztrál pilóta a helyére igazolt Oscar Piastrival egy autóba került.
Mindezt úgy, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok az Arsenalnak szurkol.
Még nincsenek kifejezett szankciók a kvalifikáció során sárga vagy piros zászlót okozó versenyzők ellen.
Az Aston Martin teljesítményigazgatója úgy gondolja, a kétszeres világbajnok pilóta komoly nyomást fog gyakorolni a csapatra.
A 19 éves Franco Colapinto a 24 órás Le Mans-i versenyen is remekül teljesített.
Saját csapatot és versenyzőt is szeretnének a szaúdiak.
Atze Kerkhof arról beszélt, hogyan tudja kihozni a Red Bull versenyzője a legjobbat az autóból.