Villámgyors, egészséges nyári finomság mindössze pár összetevőből

Vágólapra másolva!
Felrobbantotta az internetet egy ínycsiklandó, sütésmentes nyári desszert receptje, melynek alapja nem más, mint a friss eper, ezen kívül pedig csak joghurt, méz és olvasztott csokoládé szükséges hozzá.
Vágólapra másolva!

Nincs is jobb egy nyári összejövetelen, mint egy kellemesen frissítő, könnyed nassolnivaló, ami friss gyümölcsből készül. Talán az egyik legnépszerűbb a mézédes, élenkpiros eper, melynek ugyan már lefutott a szezonja, de ha élelmesek vagyunk, és teleraktuk vele a mélyhűtőnket, most vegyük elő, és készítsük el ezt az ízletes desszertet, amellyel házigazdaként is nagy sikert arathatunk a vendégek körében.

A receptet az interneten tette közzé egy Skylar Toth nevű nő, aki a poszt mellett beismerte, először maga is valami túlértékelt dolognak gondolta ezt a desszertet, de miután egyszer elkészítette, teljesen a rabjává vált. Ahogyan fogalmazott, számára ez a "nyár nassolnivalója". Ráadásul hihetetlenül egyszerű elkészíteni, 

mindössze négy hozzávalóból áll, sütést nem igényel, hűtőszekrényt viszont annál inkább

 - ahogyan az egy hűsítő nyári desszertek esetében megszokott.

Első lépésként mossuk meg az epret és vágjuk apró darabokra. Ezután keverjük össze natúr joghurttal és mézzel, hogy sűrű, krémes állaga legyen. Ezt követően vegyünk elő egy tálcát, béleljük ki sütőpapírral, és halmozzuk rá a masszát egyenlő adagokban, majd tegyük mélyhűtőbe amíg megszilárdul. 

Ezalatt olvasszunk meg egy tábla csokoládét, majd 

vegyük ki az epres falatkákat a mélyhűtőből, és mártogassuk bele úgy, hogy a csokimáz egyenletes réteget képezzen rajtuk. 

Ezután rakjuk vissza a fagyasztóba, amíg a csokiréteg is megdermed, majd fogyaszthatjuk is az isteni, nyári rágcsálnivalót.

A posztot elárasztották a dicsérő megjegyzések, egy anyuka ezt írta:

Ez nagyon jó ötletnek tűnik. Magában is nagyon szeretjük az epret, de jól jön néha egy kis változatosság. Én is el fogom készíteni magamnak és a gyerekeimnek"

Voltak olyanok is, akik már készítettek hasonló finomságot más variációban. Egyikük például azt írta, hogy vaníliás görög joghurtot, darabolt banált és mogyoróvajat szokott összekeverni, ezután a mélyhűtőbe raókja, majd leönti olvasztott csokival.

Egy másik hozzászóló pedig azt írta, hogy minden edzés után görög joghurtos-epres keveréket fogyaszt fehérjepótlásként.

Korábbi cikkünkben hoztunk néhány példát hasonlóan egyszerű, sütésmentes desszertekre, amelyek jó választásnak tűnhetnek, ha valami finomságra éhezünk, esetleg vendégeket vűárunk, de nincs kedvünk hosszú órákat állni a tűzhely mellett a nyári kánikulában.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!