IBM-HP küzdelem a szupergépek terén

Vágólapra másolva!
A legnagyobb teljesítményű számítógépek toplistáján a Hewlett-Packard új szuperkomputerei letaszították a dobogóról az IBM egyik legendás monstrumát. Az 500-as listát a két vállalat által épített gépek dominálják.
Vágólapra másolva!

A világ legerősebb számítógépeit rangsoroló Top500 Supercomputer listán a Hewlett-Packard új gépének két szegmense is maga mögé utasította az IBM Asci White elnevezésű konfigurációját. A listán a szupergépeket teljesítmény szerint rendezik, és bár a dobogós helykért nagy a tülekedés, a "versenyzők" egyelőre képtelenek akár csak megközelíteni a japán NEC idén összeszerelt Earth Simulatorát, mely magabiztosan őrzi első helyét. Pozícióját jól jelzi, hogy számítási teljesítménye közel ötször haladja meg legközelebbi követőjéét.

Top500 Supercomputerhttp://www.top500.org/list/2002/11/

A helyezettek sorrendjét újrarendező HP-gépek az amerikai Los Alamos-i laboratóriumban kaptak helyet, az energiaügyi minisztérium kutatási projektjének részeként. A szuperkomputer két különálló szegmense is felkerült a lista második és harmadik helyére, ezzel az IBM által 2000-ben épített Asci White a negyedik helyre került. Az 500-as lista legfelső részében az IBM egyébként erősen jelen van: a vállalat az első 15 helyből hetet tudhat magáénak, míg a HP-nek négy hely, ebből az ezüst-, és a bronzérem jutott. A teljes listát vizsgálva is a két vállalat dominanciája látható: a világ 500 legerősebb gépéből 138-at a HP, míg 134-et az IBM épített. A gépek összesített teljesítményét nézve a két cég viszonylatában ezzel ellenben az IBM vezet: a Kék Óriás szupergépei az 500 gép összeadott erejének 33 százalékáért "felelősek", a HP konfigurációinál ez a szám 22 százalék.

A szuperkomputerek évente kétszer frissített 500-as listájának legújabb kiadása ezen a héten került nyilvánosságra. Érdekesség, hogy a hétvégén kezdődik az óriási számítási teljesítményű gépekhez kapcsolódó legjelentősebb összejövetel, a 2002-es Baltimore-i Supercomputing Conference.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!