Mydoom: több tízezer fertőzött gép itthon

Vágólapra másolva!
Szakértők szerint több tízezerre tehető azon hazai számítógépek száma, amelyeket a Mydoom féreg vagy annak mutánsa megfertőzött.
Vágólapra másolva!
Irtóprogram letöltése a Mydoom-variánsokhoz/szoftverbazis/virusvedelem/data/stinger.htmlVírus-linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/012/894

"A vírus veszélyességére jellemző, hogy Magyarország piacvezető internetszolgáltatója, az Axelero Internet naponta több millió fertőzött levelet kap" - mondta Tüdős András, a társaság informatikai igazgatója. Tüdős elmondta, egy átlagos forgalmú napon 1,5-2 millió levelet továbbít az Axelero rendszere, most viszont ennek az ötszöröse halad keresztül a szervereken. A vírusos levelek nagy számban való érkezése az Axelero szervereit is lassítja, ám azoknak, akik csak e szolgáltató levelezőrendszerét használják, nem kell tartaniuk attól, hogy megfertőződik a gépük - hangsúlyozta az igazgató. Tüdős András azonban ettől függetlenül azt ajánlja, hogy minden felhasználó telepítsen a gépére vírusirtó, illetve tűzfalprogramot.

A Mydoom féreg egyébként az önmagával fertőzött leveleket 99 százalékban nem létező - a vírus saját rutinja által legenerált - elektronikus levélcímekre küldi. A Windowst futttató komputereket támadó vírust hordozó állomány lefuttatása esetén a Mydoom illetéktelen számára biztosít hozzáférést az adott PC-hez az interneten keresztül, továbbá - a küldő címét meghamisítva - más felhasználónak is továbbítja magát. A Mydoom és annak csütörtökön megjelent B variánsa február elsején délután ún. túlterheléses támadást indít majd a SCO.com és a Microsoft.com webhelyek ellen a fertőzött PC-kről, amelynek során egyidejű oldallekérésekkel kísérli meg elérhetetlenné tenni a site-okat.

Fehér Tamás, a víruskereső szoftvereket forgalmazó 2F 2000 Kft. szakértője a vírussal kapcsolatban elmondta, hogy bár a Mydoom február 12-én leállítja terjedését, később várhatóan újabb variánsai támadják majd az internetre csatlakozó számítógépeket. Az agresszív vírus megjelenése kapcsán az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) pénteken közleményt adott ki, melyben víruskereső szoftverek használatát javasolja a hazai internetezőknek, valamint ezek folyamatos frissítését ajánlja a felhasználók figyelmébe. A számítógépekben kárt okozó vírusok szándékos terjesztése Magyarországon bűncselekménynek minősül - olvasható az IHM közleményében.

Az informatikai biztonsággal foglalkozó Trend Micro illetékesének becslése szerint tavaly a számítógépes vírusok összesen 55 milliárd dollár kárt okoztak. Különféle iparági becslések azt állítják, hogy 2001-ben a kártékony programok 13 milliárd, 2002-ben mintegy 30 milliárd dollártól fosztották meg a vállalatokat. Az idén sokak szerint további növekedés várható.

(Az [origo] kiadója az Axelero Internet.)

MTI-[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!