Föld átalakulása: így változott meg a bolygónk

Vágólapra másolva!
A Föld felszínén található kőzetek belsejéből származó információk segítségével rekonstruálták a bolygó lemeztektonikájának változásait az elmúlt 1,8 milliárd év során. Az új videó megmutatja, miként változott a Föld képe az eltelt évmilliók alatt.
Vágólapra másolva!

Ez az első alkalom, hogy geológiai adatok felhasználásával ilyen messzire visszatekintünk a Föld múltjába - olvasható a Science Alert tudományos portál cikkében.

A Föld egyik szuperkontinense, Pangea
A Föld egyik szuperkontinense, Pangea
Fotó: Science Photo Library via AFP

Szuperkontinensek a Földön

A videó eleje a Föld mai helyzetét tárja elénk, majd fokozatosan haladunk vissza az időben; India gyorsan dél felé mozog, majd Délkelet-Ázsia egyes részei következnek, miközben a déli féltekén kialakul a Gondwana nevű ősi földrész. Körülbelül 200 millió évvel ezelőtt, amikor a dinoszauruszok a Földön jártak, Gondwana összekapcsolódott Észak-Amerikával, Európával és Észak-Ázsiával, és létrehozta a Pangea néven ismert hatalmas szuperkontinenst.

A videó azonban itt nem áll meg, hanem még visszább tekeri az idő kerekét; a Pangea és a Gondwana maguk is régebbi lemezütközésekből jöttek létre, előttük pedig egy még korábbi szuperkontinens, Rodinia alkotta a bolygó szárazföldjének nagy részét. Rodinia egy még régebbi, Nuna nevű óriásföldrész feldarabolódásával jött létre, körülbelül 1,35 milliárd évvel ezelőtt.

A lemeztektonika az élet fennmaradása szempontjából is fontos

A videó azt is bemutatja, hogy a Föld milyen egyedülálló lemeztektonikával bír a Naprendszer többi égitestéhez képest. A vulkanikus folyamatok és a földrengések táplálásán túl a lemeztektonikai folyamatok az élet megjelenése és fennmaradása szempontjából is rendkívül lényegesek; általuk olyan anyagok kerülhetnek elő a föld alól, amelyek fontosak lehetnek az élőlények számára.

Ezek közé az alapvető elemek közé tartozik a foszfor, amely a DNS egyik komponense, és a molibdén, amelyet a szervezetek arra használnak, hogy a légkörből nitrogént vonjanak ki, továbbá fehérjéket és aminosavakat – vagyis az élet építőköveit - állítsanak elő. A lemeztektonika olyan kőzeteket is feltár, amelyek reakcióba lépnek a légkörben lévő szén-dioxiddal. A szén-dioxidot megkötő kőzetek hosszú időn keresztül a Föld éghajlatának fő alakítói voltak.

A Föld múltbeli lemeztektonikai folyamatainak feltérképezése az első lépés ahhoz, hogy a Föld történetének teljes digitális modelljét fel lehessen építeni.

Egy ilyen modell lehetővé teszi a tudósok számára, hogy teszteljék a bolygó múltjára vonatkozó elméleteket.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!