Névmutató (SZKP)

 

Molotov
A vjatkai kormányzóság Kukarki nevű falujában született jómódú polgárcsaládban. Gimnáziumi tanulmányait Kazanyban végezte. Lakóhelyén, Nolinszkban került először kapcsolatba a baloldali erőkkel: 1906-ban belépett a szociáldemokrata pártba, ahol kezdettől a bolsevik irányzathoz csatlakozott. 1917 előtt többször letartóztatták, 1915-ben három évre Szibériába száműzték, de 1916-ban megszökött, és még abban az évben Péterváron kooptálták a KB Orosz Irodájába.

Az 1917-es októberi forradalom idején a KB sajtóirodáját vezette, majd a párt pétervári bizottsága tagjaként 1920-ig különféle szovjetekben irányította a szervezést. 1920-ban a KB póttagja, majd az ukrán párt központi bizottsági titkára lett. 1921-ben bekerült a legfelsőbb pártvezetésbe: 1930-ig KB-titkár, emellett 1928-1929-ben a moszkvai pártbizottság első titkára, továbbá a Szervezőiroda tagja, valamint a Politikai Iroda póttagja, 1926-ban teljes jogú tagja lett.

A pártbeli tisztogatások idején Lenin, majd Sztálin legfőbb támasza volt. A Népbiztosok Tanácsának elnökeként (1930-1941 között) fenntartások nélkül támogatta Sztálint személyi diktatúrájának kiépítésében, irányította az erőszakos kollektivizálást és az iparosítást. 1936-ban részt vett az új alkotmány kidolgozásában. Nagy szerepe volt a terror intézményesítésében, részes a koncepciós perekben és a tömeges letartóztatásokban. 1939 májusától a külügyi népbiztosi teendőket is ellátta, így augusztus 23-án Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterrel ő írta alá a szovjet-német megnemtámadási szerződést, amelynek titkos záradékában a két ország elhatárolta kelet-európai érdekszféráit (Molotov-Ribbentrop-paktum).

1941 májusában Sztálin vette át a Népbiztosok Tanácsának elnöki tisztét, Molotov lett a helyettese (1942-1946 között első helyettes), de továbbra is külügyminiszter maradt. A német támadás után megalakított Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottságában is Sztálin helyettese volt. 1942-ben Londonban és Washingtonban ő írta alá a katonai szövetségi szerződéseket, valamint 1945-ben San Franciscóban az Egyesült Nemzetek Chartáját.

1948-ban a felesége letartóztatásával megkezdődött Molotov fokozatos kegyvesztettségének időszaka (a zsidó származású asszony - maga is KB-tag - az anticionista kampány áldozata lett); 1949-ben leváltották külügyminiszteri tisztéből. Az újabb tisztogató akciótól Sztálin halála mentette meg 1953-ban; visszakapta külügyminiszteri székét, miniszterelnök-helyettes lett, továbbá a feleségét is szabadon bocsátották.

1953-tól a vezetésen belüli harcokban Hruscsovot támogatta, de a desztalinizációs politika miatt fokozatosan szembekerült a párt első titkárával. 1956 júniusában leváltották a külügyminiszteri posztról; 1956 novembere és 1957 júniusa között az állami ellenőrzés minisztere lett. Részt vett a Hruscsov megbuktatására szervezett párton belüli összeesküvésben. Hruscsov felülkerekedése után, 1957. június 29-én G. M. Malenkovval és L. M. Kaganoviccsal együtt kizárták a Központi Bizottságból.

1960-ig mongóliai nagykövet, majd Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél a Szovjetunió képviselője volt. Az SZKP XXII. kongresszusán a pártból is kizárták; 1962-től nyugdíjasként az emlékiratain dolgozott. 1984 júliusában visszavették a pártba.

Sepilov, Dmitrij Trofimovics (1905-1995)

Szovjet politikus. Ashabadban született. 1926-ban elvégezte a moszkvai Lomonoszov Egyetemet és még ugyanebben az évben felvették a pártba. 1931-1933 között tudományos továbbképzési ösztöndíjasként agrártudományos képzésben vett részt. 1935-től a Központi Bizottság mezőgazdasági tudományos osztályának helyettes vezetője, egyben az agráregyetemen a "vörös professzúrá"-nak nevezett továbbképzési program oktatója lett. 1937-től a SZU Tudományos Akadémiája Közgazdasági Intézetének osztályvezetője, a "Problemi Ekonomiki" című folyóirat titkára, a "Nagy szovjet enciklopédia" tudományos szerkesztője és a pártfőiskolán a politikai gazdaságtan tanára volt. 1941-től a Vörös Hadseregben szolgált.

1947-től az SZKP KB Agitációs és Propagandaosztályának munkatársa, 1952-1956 között a "Pravda" főszerkesztője volt. 1953-ban választották a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagjává. 1956 júniusától 1957 februárjáig külügyminiszter, 1952-től KB-tag, 1955-től a KB Elnökségének póttagja, 1955 júliusától 1956 decemberéig, valamint 1957 februárjától júniusig az SZKP KB titkára volt.

1957 júniusában az SZKP KB plénuma a Hruscsov elleni puccskísérlet kudarca után "frakciós tevékenység" vádjával leváltotta és kizárta a Központi Bizottságból. 1957 novemberétől a kirgiz akadémia közgazdasági intézetének igazgatója, 1958 augusztusától igazgatóhelyettese lett. 1962-ben párttagságát is megszüntették, de 1976-ban visszavették az SZKP-be. 1982-ben nyugdíjba vonult.

Szuszlov
Az uljanovszki területen lévő Sahovszkoje faluban született. A hvolinszki járás szegényparaszti bizottságának tagja lett. 1921-től az SZKP tagja volt.

1928-ban Moszkvában elvégezte a Plehanov Közgazdasági Főiskolát. 1931-től 1934-ig a KB Központi Ellenőrző Bizottsága apparátusában és a Munkás-Paraszt Ellenőrzés Népbiztosságán dolgozott. Ezt követően 1936-ig a Népbiztosok Tanácsa mellett működő ellenőrző bizottság munkatársa, 1937-1939 között a rosztovi, majd a sztavropoli (akkor Ordzsonikidze) területi pártbizottság titkára volt.

A második világháború alatt az Észak-Kaukázusi Front katonai tanácsának tagja, partizánparancsnok lett.

1944-1946-ban az SZKP KB litvániai irodájának elnöke. 1941-ben bekerült a Központi Bizottságba. 1946-tól a KB apparátusában dolgozott, 1947-1948-ban az agitációs és propagandamunka felelőse, 1948-1949-ben a párt nemzetközi információs osztályának vezetője lett. 1947-től 1982-ig a KB titkára, 1952-1953-ban, majd 1955-től az elnökség tagja volt. 1949-1950-ben a Pravda főszerkesztője volt, a párt vezető - dogmatistának tekintett - ideológusa.