Névmutató (SZKP)

 

Vorosilov
Volcsarajovszka település vasúti őrházában született, szegényparaszti származású apja fizikai munkákat vállalt, ebben az időben pályaőr volt. Anyagi okokból már fiatalon munkába kellett állnia, a Donyec-Jurjevai Kohászati Társaságnál dolgozott. Kapcsolatba került az üzem szociáldemokrata szervezetével; letartóztatták, és hiába engedték szabadon, ettől kezdve alig tudott elhelyezkedni. 1902-től mozdonygyári lakatos volt Luganszkban. 1903-ban belépett a szociáldemokrata pártba, a bolsevik irányzathoz csatlakozott.

Az 1905-ös forradalom idején a mozdonygyári munkásközgyűlés elnöke lett, letartóztatták, de elvtársai követelésére pár hónap múlva szabadon bocsátották. Küldöttként részt vett a stockholmi (1906) és a londoni (1907) OSZDMP-kongresszusokon. A forradalom leverése után száműzték; 1914-ben tért vissza Permből. Bekerült a Központi Bizottság oroszországi irodájába. Előbb Caricinben, majd Szentpétervárott dolgozott. 1917 februárjában beválasztották a városi szovjetbe. Márciusban visszatért Luganszkba, és a városi szovjet elnöke lett.

1917 novemberében visszahívták Szentpétervárra, ahol a FKB polgári ügyekben illetékes komisszárja, a politikai rendőrség (VCSK, Cseka) egyik megszervezője, 1918 elején a város védelméért felelős rendkívüli bizottság elnöke lett. Tavasszal újra Luganszkba küldték, részt vett a Vörös Hadsereg felállításában és hadseregcsoport-parancsnokként Caricin védelmében. Előbb az Észak-kaukázusi Katonai Körzet, majd a Déli Front katonai tanácsának tagja, a 10. hadsereg parancsnoka lett. 1918 novemberétől az ukrán ideiglenes munkás-paraszt kormány tagja, 1919 januárjától belügyi népbiztos, 1919-1921-ig az I. lovashadsereg katonai tanácsának tagja volt.

1921-ben bekerült a KB-ba. Részt vett a kronstadti matrózlázadás leverésében. 1921-től a KB délkeleti irodájának tagja, egyben az Észak-kaukázusi Katonai Körzet parancsnoka. 1924-ben a Moszkvai Katonai Körzet élére állították, és kinevezték a Szovjetunió Forradalmi Katonai Tanácsának tagjává. 1925-1934 között a tanács elnöke, hadi és tengerészeti, majd 1940-ig honvédelmi népbiztos volt. 1935-ben az első öt kinevezett egyikeként megkapta a Szovjetunió marsallja címet. 1926-ban bekerült a KB Politikai Irodájába, 1961-ig a testület tagja. 1938-ban sikeresen visszaverte a távol-keleti japán támadást, 1940 márciusában a finn háborút lezáró hadműveleteket irányította. 1940-től a népbiztosok tanácsának elnökhelyettese volt.

A német támadás után a Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottságának tagja, több fronton is a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának képviselője, 1942-ben a partizáncsapatok főparancsnoka lett. A magyar fegyverszünet értelmében megalakított Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke volt, de 1946-tól lényegében Szviridov altábornagy helyettesítette.

1946-tól újra a minisztertanács elnökhelyettesi tisztét töltötte be. Sztálin halála után a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, 1960-tól az elnökség tagja volt. Mivel 1957-ben csatlakozott a Hruscsov ellen fellépő politikusokhoz, a felülkerekedett első titkár - annak ellenére, hogy önkritikát gyakorolt - a XXII. kongresszuson, 1961-ben kihagyatta a KB-ből. Hruscsov bukása után, 1966-ban visszakerült a testületbe. Sírja a Kreml falában található.

Zsukov
Harcolt az első világháborúban, majd 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez és az orosz polgárháborút lovassági parancsnokként harcolta végig.

1919-ben belépett az SZKP-be. A háború után szovjet és német katonai akadémiák hallgatója. Tanulmányai befejeztével gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, 1939 nyarán ő irányította a szovjet és mongol csapatok Japán elleni hadműveletét Halhin-Gol körzetében.

A második világháború idején a Főhadiszállás tagja, a honvédelmi miniszter első helyettese és a legfőbb parancsnok helyettese. 1941-től a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. 1943 januárjától a Szovjetunió marsallja. Leningrád, majd Moszkva védelmét irányította, jelentős szerepe volt Sztálingrád védelmének megtervezésében és a kurszki csata sikerében. A szovjet ellentámadás és a lengyelországi, valamint csehszlovákiai hadmozdulatok irányítója. Személyesen vezette Berlin ostromát.

1945-1946-ban a németországi szovjet hadseregcsoport és a szovjet katonai közigazgatás főparancsnoka, a szárazföldi haderő főparancsnoka, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének helyettese. Sztálin a Zsukov kezében összpontosult hatalmat veszélyesnek tartotta magára nézve, ezért 1946 közepén funkcióiból leváltotta, és kinevezte őt az odesszai és az uráli katonai körzet parancsnokának.

Sztálin halála után, 1953 márciusától a honvédelmi miniszter első helyettese, 1955 februárjától 1957 októberéig honvédelmi miniszter. 1953-tól 1957-ig az SZKP KB, 1956 februárjától 1957 júniusáig az SZKP Elnökségének tagja. 1957 októberében koholt vádak alapján eltávolították a pártvezetésből, 1958-ban nyugállományba helyezték. 1966-ban Lenin-renddel tüntették ki.

Névmutató - (Kína)
Névmutató - (Lengyelország)
Névmutató - (Magyarország)