"Soha nem foglalkoztam politikával" - visszamlékezés

 

Ha jól tudom, Csepelen tartott legtovább az ellenállás. Hogy volt ez lehetséges? Egyrészt rengeteg lőszert halmoztak fel az ellenálló kiskatonák. Másrészt meggyőződésem, hogy Csepellel szemben a szovjet vezetés egyfajta tartózkodó álláspontra helyezkedett. Nem is erőltették a páncélosok beözönlését, hanem hatalmas messzehordó ágyúkkal lőtték Csepelt. Tanúja voltam annak, amikor légelhárító löveggel a csepeli ellenállóknak sikerült telibe találniuk egy szovjet repülőt. Csepel felső része sokat szenvedett. Rengeteg rom volt, a vezetékek leszakadtak, a villamossínek is tönkrementek. A harcok miatt az emberek elég nehezen tudtak bejönni, mivel Csepelen szinte mindent szétlőttek. A romok helyreállításához a gyár is adott segítséget, és próbáltuk összeszedni a dolgozókat, tehát munkaszervezéssel voltunk elfoglalva. November 15-e után nagyrészt beindult a munka, bár komoly energiagondjaink voltak.

November 11-eután a munkástanácsot sajnos nagyon lekötötte, hogy a különböző üzemek különböző álláspontokra helyezkedtek. Voltak, akik ragaszkodtak volna ahhoz, hogy addig sztrájkoljunk, amíg a munkástanács elképzelését el nem fogadják. A harcosabb álláspontra főleg a Gépgyár, az Acélmű, a Motorkerékpárgyár és a Fémmű egy része helyezkedett. Ezek az üzemek sok dolgozót foglalkoztattak, illetve 56 előtt az ottani pártbizottságok nagyon kemény normákat dolgoztak ki, és többek között ennek hatására az ottani emberek rettenetesen elégedetlenek voltak. Máshol, ahol nem teljesítményben dolgoztak, nyugodtabb volt a hangulat. Később, a január 11-i tüntetés kirobbanásában is ezek a radikális üzemek domináltak.

November 25-e táján az ideiglenes munkástanácsból megalakult a végleges munkástanács. A választás eredményeként Nagy Elek, a Szerszámgépgyár horizontálesztergályosa lett az elnök, elnökhelyettesek: Bácsi József, a Nemesacél üzem esztergályosa, valamint KlégerIstván technikus, titkár: KulcsárLászló öntödei formakészítő. Mivel Zsofinyecz Mihály a gyár korábbi vezérigazgatója nem méltóztatott bejönni a gyárba, új igazgatóra volt szükség. Illés Bélát találtuk erre a legalkalmasabbnak.

Nagy Eleket óriási többséggel választották meg, engem pedig közfelkiáltással szavaztak meg elnökhelyettesnek. Annyira ismertek, hogy amikor ki akarták osztani a lapokat, mindenki azt mondta, hogy nem kell, a kis Bácsi legyen a munkástanács elnökhelyettese. Nagy Eleket én csak akkor ismertem meg. Kiderült, hogy már öt éve ott dolgozott a gyárban. Saját elbeszélése szerint régi párttag volt, a Szovjetunióban végzett katonai akadémiát, őrnagyként szerelték le, dolgozott egy ideig a Honvédelmi Minisztériumban, és utána jött Csepelre.

A november 30-i munkástanácsülésen - többek között - a gyár fegyveres őrségének felállításáról döntöttünk. Ennek kizárólag a gyár gazdasági berendezéseinek védelme volt a feladata. Próbáltuk a törvényes kereteket fenntartani. Mindvégig hangsúlyoztuk a munkástanácsok jogait a kinevezések területén. Illés Béla kinevezését hivatalosan is közöltük Csergő Jánossal, a kohó- és gépipari miniszterrel. Csergő szobájában találkoztunk Zsofinyeczcel is, aki kijelentette, hogy nem tart igényt a csepeli gyár vezérigazgatói székére, elege van már az egész ügyből. Itt egy nagyon édes történetet szeretnék elmondani arról, hogy ezek az emberek még akkor is micsoda manipulációs eszközökhöz próbáltak folyamodni. Köztudott volt, hogy egy munkásdelegáció érkezik, és Csergő a helyzethez illően fogadott is bennünket. Azzal kezdte, hogy elvtársak, el se tudják képzelni, hogy mit kínlódok, akkora kelés van a valagamon, hogy még ülni is alig tudok. Próbált ilyen proletár allűrrel egy kis anekdotát bevágni, hogy így oldja a hangulatot, és hogy jelezze, ő is munkásember. Állandóan elvtársazott bennünket, mi meg folyton miniszter urat mondtunk neki. Beck Anti ki is kérte magának: "Ne haragudjon - mondta -, de maga nekem nem elvtársam, miniszter úr, maradjunk inkább az egyszerű urazásnál."

[...]