Pályázunk uniós pénzekre, így ha szerencsénk lesz, tanárokat tudunk majd képezni. A többit meg helyben kell megoldani.
Otthon játsszuk a visszavágót, viszont már az első játéknapon találkozunk a hazájában sokra tartott, nagyon fiatal norvég csapattal. A szakértők szerint 50-50.
Gulyás Péter jobbátlövőként vezette győzelemre a kézibajnokot a német sztárcsapat ellen.
Mindenkit sokkolt, hogy nem adta ki a matek az Eb-selejtezőt, és pótselejtezőre kényszerülünk, ahol viszont kiemeltek leszünk. Mészöly: Dárdaival meglett volna.
Xavi Sabatéval két rangadót húztak be a veszprémiek, az edző a játékosait tartja főszereplőnek.
Sőt, falmászó és hullámlovas is. Öt új sportággal ismerkedhetünk meg 2020-ban.
A románozásról az UEFA-nak jelentő FARE élvezi a bizalmat, sok pénzt is kap, és gőzerővel dolgozik. De azt nem mondhatjuk, hogy rászállt volna a magyarokra.
Kálomista Gábor szerint nem kapkodás az idény elején edzőt váltani, ez a csapat érdeke.
A Veszprém kerete idén is BL-esélyes, a nagy nyomást már megszokta a csapat, és az új lebonyolítás sem jön rosszul. Carlos Ortega az esélyekről.
Sok az új ember, de Duda Amorim biztos benne, hogy velük is olyan erősek lesznek, mint két éve.