Ez az olívaolaj segíti a fogyókúrát

olívaolaj
Vágólapra másolva!
Házi kürtőskalácsba tálalt fagylalttal hűtöttük le magunkat a melegben, majd nagy Gatsby kedvenc pezsgőjét kortyoltuk a naplamentében gyönyörködve. Villámgyorsan készítettünk vacsorát, így még arra is maradt időnk, hogy kitöltsük az idei bortesztet. Amikor pedig meghallottuk, hogy egy tenerifei romkocsmában Torrente csapol nekünk sört, azonnal repülőre ültünk, hogy bejárjuk a szigetet. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Június közepén ne hagyja ki a Magyarország legnagyobb pezsgőkóstolóját

Hazánkban még soha nem látott választékkal várja a pezsgőrajongókat a Winelovers Pezsgő Június Nagykóstoló. A korábbi évekhez képest sikerült a rendezvényt még izgalmasabbá és vonzóbbá tenni.

Olívaolajjal a fogyásért, a szívbetegség és az ízületi gyulladás ellen

Az olívaolaj a mediterrán konyha alapja, de ma már majdnem minden magyar konyhában ott áll egy üveggel a polcon. Ennek oka, hogy az ízélmény mellett még sok, egészségre gyakorolt pozitív tulajdonsággal rendelkezik.

A The Governor korfui olívaolajhoz a bogyókat kézzel szedik, közvetlenül a szüret után, nagyon kíméletes eljárással, hidegen sajtolják Forrás: The Governor

Korfun közel négymillió olajfa él, a szigetén termő lianolia fajta nagyon magas polifenol-tartalmú olívabogyót ad. Az ebből készült olaj jótékony hatással lehet az szív- és érrendszeri betegségekre, az ízületi gyulladásra, az Alzheimer-kórra, sőt még a fogyást is segítheti.

Vajon melyek lesznek idén az ország legjobb borai?

Az idei Országos Borversenyre összesen 770 mintát neveztek a borászatok. Ezzel megdőlt a 2017-es rekord, így a zsűrinek még nehezebb dolga lesz meghozni a döntést.

Már itthon is ehetünk hamisítatlan francia sajtokat

A hazánkban még kevéssé ismert Ile de France márka a 30-as évek közepén született meg. Töretlen népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy a lágyabb és a karkeretesebb ízek kedvelői egyaránt megtalálják a nekik tetszőt az ötféle változat között.

Forrás: NOGUCHI PORTER NOVELLI

Akár egy lágysajtot, akár egy ínycsiklandó sajtkrémet választana egy nyáresti vacsorához, először nézze meg, hogyan használta fel a híres francia sajtnagymester ezeket a különlegességeket!

Ez a zöldség megőrzi a fiatalságot

Az édesburgonya számos értékes ásványi anyagot tartalmaz – többek között vasat, kalciumot, magnéziumot, foszfort – a benne található vitaminok, antioxidánsok és fehérjék segítenek megőrizni a fiatalságot.

Diétázik? Ezt a zöldséget egye!

Szeretjük azokat az alapanyagokat, amelyek nem csak az egészségünk megőrzéséhez járulnak hozzá, de még a diétánkban is megállják a helyüket. Ilyen zöldség a padlizsán is, amelynek számos jó tulajdonsága van.

padlizsán Forrás: Shutterstock

A csodálatos egészségügyi előnyeit a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak és tápanyagoknak köszönheti: kiváló C-, K-, B6-vitamin-, magnézium-, foszfor-, réz-, étkezésirost-, folsav-, kálium- és mangánforrás.

Mit vegyünk a piacon júniusban?

Szezonálisan szeretne étkezni? Fontosnak tartja az alapanyagok körültekintő kiválasztását? Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket keresse ebben a hónapban.

Megnyílnak a pincék egy laza hétvégén Mádon

Nyitott pincék és udvarok, lenyűgöző környezet, kiállítások, borok, finom falatok, zene, tánc és egy csipetnyi történelem – egyebek mellett ezekkel várja Tokaj-Hegyalja egyik legszebb települése a vendégeket.

Kíváncsi, mi volt nagy Gatsby kedvenc pezsgője? Lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!