Ujjlenyomat-érzékelő mobiltelefonokhoz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A biztonságos szolgáltatások iránti igény növekedésével számolva a japán cég mérnökei olyan ujjlenyomat-leolvasót fejlesztettek ki, amely nem túl nagy és nem fogyaszt túl sok áramot. Ehhez nem hő- vagy optikai érzékelőn alapuló rendszert választottak, mert azok a külső hő- vagy fényforrásokkal interferálva könnyen vezethetnek téves eredményhez, hanem a bőr kapacitív ellenállását mérő rendszert, amely a bőr redői és a redők közti bemélyedések ellenálláskülönbsége alapján térképezi fel a felhasználó ujjlenyomatát.

Az rendszerek azonban hagyományosan nagyok, ezért le kellett kicsinyíteni. A Fujitsu MBF 300-as érzékelője csupán 60,2 négyzetmillimétert vizsgál a mutatóujj felületéből, így tized akkora, mint a Fujitsu eddigi érzékelői, és fogyasztása is kevesebb, mint 10 milliamper.

A cég közleménye szerint az eszközt először a San Francisco-i Embedded Systems konferencián mutatják be, amelyet március 13. és 16. között rendeznek meg.

Korábban:

Ujjlenyomat-azonosító chipkártya

Ujjlenyomat-felismerő notebook a Samsungtól

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!