Ahol egy PDA az idegenvezető
Látogatásunk utolsó napján keressük fel Szöulban a Leeum művészeti múzeumot: a Samsung által szponzorált létesítmény technikai érdekessége, hogy kézi számítógépek helyettesítik benne a tárlatvezetőket. A pár száz forintért kölcsönözhető PDA-kat egy szíjon nyakukba akaszthatják a látogatók, az információkat pedig fülhallgatón érkeznek angol vagy koreai nyelven.
Mindent elmond a tárlatvezető PDA (még több kép galériánkban)
A kiállítás első vitrinjéhez érve a kütyü automatikusan elkezdi lejátszani az adott műtárgyhoz tartozó leírást, még a készítő életrajzába is bele lehet olvasni, extra fotókat lehet nézni. Mint később kiderül, minden kiállítási tárgy fölé egy infravörös szenzort szereltek fel, ez adja a jelet a PDA-nak, hogy annak melyik fájlt kell megnyitnia a memóriájában.
A padlóra helyezett matricával jelölik azt a pontot, amelyre állva a a digitális idegenvezető aktiválja magát, de a legtöbbször ezt nem is kell figyelni, automatikusan indul a lejátszás. Összességében nagyon jól működik a szisztéma, mivel a hús-vér idegenvezetővel ellentétben az unalmasnak vélt tárgyak bemutatását nem kell végigvárni, a látogatóra van bízva, miről milyen mélységben akar információkat gyűjteni.