Játékfejlesztő stúdiókat venne a Sony
![The Last of Us](https://cdn.origo.hu/2023/12/R_NnMOpsN9raxl9aEsJLTIYArFPTqCX-t3maRIA0kGk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhM2E4YWEwMzdiNDQxZjY5ZTYwMzllYWI5ZGU2NGY5.webp)
Kissé szubjektív a topik, de mostanra nyugodtan kijelenthető, hogy a konzolháború aktuális felvonását a Sony nyerte, hiszen a PlayStation 4-re jóval több nagy sikert aratott exkluzív játék érkezett, mint az Xbox One-ra. Emellett az elemzők szerint a japánok konzoljából idén januárig 91 millió talált gazdára, szemben a 41 millió Xbox One-nal.
A Microsoft mostanra észbe kapott, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a jövő év végén érkező, következő generációs konzolok piacra dobása után ne ismételje meg önmagát a történelem.
Ennek érdekében az elmúlt egy évben nyitott egy teljesen új fejlesztőcéget, továbbá felvásárolta
fejlesztőcégeket.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a jövőben a Microsoft komolyan veszi majd a PlayStationre nem elérhető játékok fejlesztését.
Részben a Microsoft manőverezése, részben pedig a PlayStation Now játékstreamelő konkurenciájának az erősödésére miatt a Sony közölte, hogy újból nyitott a nagy potenciállal rendelkező fejlesztőcégek felvásárlására, azaz erősítené a többek közt
négyesből álló repertoárját.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!