Eddig lesz biztosan Firefox a Windows 7-re

facebook laptop notebook számítógépezés internet közösségi média
Fotó: Karolina Grabowska / Pexels
Vágólapra másolva!
A régi Mac számítógépeket használók is kaptak egy kis haladékot.
Vágólapra másolva!

Biztonsági frissítéseket már nem kapó számítógépekkel nem érdemes kimerészkedni az internetre, de ha minden kötél szakad, akkor a Mozilla már régóta egyedüliként hajlandó legalább biztonsági értelemben naprakész Firefoxot biztosítani a Windows 7 / 8 és a macOS 10.12–10.14 rendszerekhez.

Persze semmi sem tart örökké, eredetileg arról volt szó, hogy a hosszan támogatott Firefox 115 ESR lesz az utolsó, amelyet elérhető tesz a fent említett rendszerekre, a mostanra már megjelent Firefox 128 ESR pedig nem indul majd el rajtuk. Végül a Mozilla az utolsó pillanatban megváltoztatta az álláspontját, a régi Windowsokon és macOS-eken kitolta a Firefox 115 ESR támogatását, azonban a lépés bejelentésének az idején még nem lehetett tudni, hogy meddig hajlandó pluszban frissítgetni azt.

Most végre sikerült kitalálni ezt is, a Firefox 115 ESR legalább 2025 márciusáig, a 115.21-es verziójú kiadásig kap biztonsági frissítéseket.

A Mozilla nem tisztázta, hogy ez most már a Firefox 115 végleges nyugdíjazási dátuma, vagy hajlandó-e megfontolni a támogatásának további kiterjesztését, jó eséllyel nincs döntés a kérdésben.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!