A dobogóról éppen csak lecsúszott egy mai német színésznő, aki 1976-ban született Hamburgban. Hazájában a legtöbben talán a Lexx című sorozatból ismerik, de egyébként 115 produkcióban szerepelt, mióta 1994-ben feltűnt az Immenhofban. Az itthon is vetített szériák közül a Barátok a strandonban láthattuk hosszabban, de vendégszereplőként feltűnt például a Rex felügyelőben, a Tetthelyben, az Álomhajóban is.
A harmadik helyen álló színésznőt aligha kell bárkinek bemutatni, háromszor is jelölték Oscar-díjra olyan filmekért, mint a Veszedelmes viszonyok, az Azok a csodálatos Baker fiúk, valamint A szeretet földje. Az Azok a csodálatos Baker fiúkért a Golden Globe-díjat el is nyerte, arra hét további alkalomra jelölték – mint ahogy BAFTA-díjat is nyert, az Emmy-díjra pedig szintén esélyes volt 2017-ben a Hazugságok mágusával.
Szintén nem szorul bemutatásra, a már említett Ava Gardnerrel együtt jelölték Oscarra a Mogambóért, a következő évben pedig el is nyerte a díjat a Vidéki lány főszereplőjeként. Színésznőből aztán monacói hercegné lett III. Rainer oldalán, ő volt a jelenlegi monacói uralkodó, II. Albert édesanyja. Új szerepköre miatt sikerei csúcsán hagyott fel a színészettel, utolsó filmje az 1956-os Gazdagok és szerelmesek volt.
Lapozzon még egyet, a következő, utolsó oldalon azt is megtudhatja, hogy ki a lista első helyezettje!