Az énekesnő az Igazság Oszlopa nevű egyesülethez tartozott, elmondása szerint a szülei igencsak beleszédültek a vallásba. A közösségben a nőknek szinte teljes mértékben el kellett fedniük a bőrüket, és majdnem minden világi dolog tilos volt, a tagok például moziba vagy görkorcsolyázni sem járhattak. Braxton gyerekként a vallást csak a szorongással és a bűntudattal kapcsolta össze, de legalább énekelni engedték a felekezet kórusában.
A rapper az apostoli pünkösdi gyülekezet tagja volt: mint azt elmesélte, egy olyan telepen lakott, ahol az összes hittárs tíz percen belül volt. „Nem engedtek a közösségen kívül senkivel sem beszélni. Nem engedték, hogy ékszert hordj, zenét hallgass, randizz valakivel, de még bizonyos ételeket sem ehettünk" – mondta.
A háromszoros Oscar-jelölt színésznő kicsit kakukktojás a listán, mert már felnőttként hálózta be egy szekta. Húszévesen költözött Los Angelesbe, és rögtön csatlakozott is egy párhoz, akik úgy vélték, levegőn és napfényen meg lehet élni – legalábbis, amikor az élete legmagasabb szintjére ér az ember. Hogy odáig eljusson, Pfeiffer – több más tanítvánnyal együtt – minden látogatáskor fizetett a „mestereinek", de persze így sem tudott lemondani az ételről.
A helyzetből végül későbbi férje, a szintén színész Peter Horton mentette ki, ugyanis épp egy szerepre készült egy olyan filmben, amely a dél-koreai gyökerű egyesítő egyházról szólt – Pfeiffer pedig segített neki a felkészülésben, és ahogy egyre többet olvasott a szervezetről, rájött, hogy ő is egy hasonló szektába keveredett.