Forró képeken a Csupasz túlélők szexi szereplője

Vágólapra másolva!
A Naked and Afraid szépsége két évadban is szerepelt, de már édesanyja is tapasztalt realityszereplő volt.
Vágólapra másolva!

A Naked and Afraid egy amerikai valóságshow, amelyet a Discovery Channel sugároz. Minden epizód két túlélő kalandjait mutatja be, akik akkor találkoznak először meztelenül, majd azt a feladatot kapják, hogy 21 napot töltsenek a természetben, távol a civilizációtól. Miután találkoznak a kijelölt helyen, menedéket kell építeniük, valamint vizet és élelmet kell találniuk. Minden túlélő hozhat magával egy-egy hasznos tárgyat, például egy machetét vagy egy tűzgyújtót.

Sokaknak örök emlék marad a műsor: Trent Nielsennek például egészen biztos. A férfinak komoly rosszullétei voltak, legyengült, elkezdte elveszíteni a fogait, az orvoscsoport által levett vérmintából pedig kiderült, hogy elkapta a legsúlyosabb betegséget, amit a szúnyogok terjesztenek, maláriás lett. A betegség fejfájással, hányással, magas lázzal és gyengeséggel jár, de Trent Nielsen nem akarta feladni a játékot az utolsó szakaszban. Betegen is küzdött tovább, teljesítette a kihívásokat, ezzel pedig elnyerte társai elismerését.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!