Terhességéről mesélt a Next Top Model Hungary bombázója

Vágólapra másolva!
A Next Top Model Hungary sztárja áprilisban osztotta meg a nyilvánossággal, hogy terhes. Jelenleg a harmadik trimeszterben van, teste pedig teljesen átalakult.
Vágólapra másolva!

Axente Vanessa mindig óvta magánéletét, annak ellenére, hogy nemzetközileg is elismert szupermodell, szinte semmit nem lehet tudni róla. A magyar születésű modell már tinédzserkora óta sikeres a szakmájában, tavasszal pedig a Next Top Model Hungaryben tűnt fel, ahol szigorú szakmai szempontok alapján igyekezett társaival kiválasztani a legalkalmasabb lányt.

Áprilisban a közösségi oldalán egy fotóval tudatta, hogy terhes. Axente Vanessa és ausztrál származású férje már évek óta boldog házasságban élnek, azonban a családalapítás eddig váratott magára a modell folytonos munkái miatt. Sokáig távkapcsolatban éltek a párjával, de szerinte azt is lehet jól csinálni, nekik sikerült. Kétlaki életet élnek, ugyanis Budapesten és Londonban élnek együtt, de többször is elutaznak férje hazájába, Sydney-be.

A modell habár sikeres a szakmájában, azt még egyelőre nem döntötte el, hogy mikor tér majd vissza a baba születése után.

"Nincsen arra tervem, hogy meddig szeretném szüneteltetni a modellkedés. Az elmúlt 14 évet az életemből végigdolgoztam, úgyhogy most abszolút szeretnék magamnak időt adni. Csak hagyni, hogy lássam, hogy érzem magam, mikor kezd el hiányozni a modellkedés, mikor érzem azt, hogy készen állok rá. Tényleg csak meglátom.

 Lehet, hogy azt mondom, hogy egy évig nem szeretnék modellkedni, lehet, hogy négy hónap múlva egy egynapos munkát bevállalok.

 Nem tervezek egyáltalán, hiszen az anyaság főleg az első hónapokban teljesen kiszámíthatatlan. Szóval időt szeretnék magamnak hagyni, főleg ennyi év munka után. És csak élvezni az anyaságot" - osztotta meg a TV2 sztárja.

Hozzátette, hogy a terhességét kezdetben nehezebben viselte, és a teste is teljesen átalakult, azonban még így is igyekezett, hogy egészségesen étkezzen.

"A harmadik trimeszterben nincs olyan, amit különösebben kívánnék. 

Bár két nappal ezelőtt nagyon megkívántam a muffint… 

De egyébként a testem egészséges ételeket kívánt, zöldségeket, gabonát" - idézte szavait a Ripost.

Az is elárulta, hogy a második trimeszterben a hamburgert, pizzát, és egyéb pékárukat viszont szívesen fogyasztott.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!