Reviczky Gábort Cézár szerepében lehetett látni a kultfilmben. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, sokak kedvence a forgatás óta számtalan filmben feltűnt, többek közt az Üvegtigrisben, a Zimmer Feriben és a folytatásában is, de a Pappa Pia musicalben és a Post Mortem című horrorfilmben is szerepelt. Sokat foglalkoztatott szinkronszínész is. Robert De Niro és Jack Nicholson általában az ő hangján szólal meg, de őt hallhattuk a Gyűrűk Ura Sarumánjaként és A Jedi visszatér Palpatine uralkodójaként is.
Mindenkit sokkolt az a hír, mikor tavaly tavasszal kiderült, hogy rákos megbetegedést diagnosztizáltak a színésznél. Prosztatarákkal küzd, aminek egy agresszív fajtája támadta meg a szervezetét, ám szerencsére úgy tűnik, sikerült időben elvégezni a műtétet, állapota azóta sokat javult.
Két hónappal ezelőtt már pletykálták, hogy látták a rákbeteg színészt az egyik egészségügyi intézményben, melynek kapcsán Reviczky Gábor is megszólalt:
Igaz, most jöttem ki a kórházból, de már holnap mehetek is vissza
– mondta akkor a színész, majd hozzátette:
Nem szeretnék erről bővebben nyilatkozni, éppen elég rémhír terjeng erről - zárta a beszélgetést.
A folytatásért lapozzon tovább!