Kovács Vanda alakította Etelkát a Csinibaba című filmben. A rendezővel, Tímár Péterrel olyan jól sikerült az együttműködése, hogy a következő filmjében, a Zimmer Feriben is játszhatott. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja volt 2001-ig. Ez idő alatt szerepelt a Csongor és Tünde, a Hegedűs a háztetőn, a Hello Dolly!, a Mágnás Miksa és a Fekete Péter című színdarabokban - tette közzé az IMDb. 2004 és 2012 között a Vidám Színpad, a mai Centrál Színház színésznője, 2012-től szabadúszó volt, majd a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tagja.
Édesapja Kovács Lajos szintén színész, akivel a Rinaldó című filmben láthatta őt a közönség.
2008 és 2009 között szerepelt a Tűzvonalban című sorozatban. 2014-ben ő volt az egyik főszereplője a Fapad című sorozatnak, majd később A fekete múmia átka, valamint a Kincsem című filmekben is szerepelt. 2016-ban látható volt a Válótársak egyik epizódjában.
A folytatásért lapozzon tovább!