Így érzi magát Bodrogi Gyula a balesete után

Bodrogi Gyula
Vágólapra másolva!
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész még tavasszal szenvedett balesetet: eltört a válla, emiatt pedig több hétig nem állhatott színpadra. Bodrogi Gyula nemrég egy interjúban mesélt a jelenlegi állapotáról.
Vágólapra másolva!

Még tavasszal eltört Bodrogi Gyula válla, amit az Origo tudott meg először.  A 90 éves színész az Egri csillagok előadása után jött ki a Nemzeti Színházból, amikor a művészbejárónál található egyik lépcsőn megbotlott, majd elesett. A művésznek heteket kellett kihagynia a munkából a válltörés miatt és csak később tudott színpadra lépni. 

Bodrogi Gyula
Bodrogi Gyula
Fotó: Zene színház, kultúra/Facebook

Bodrogi Gyula megszólalt az állapotáról

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem csinált nagy ügyet a balesetből, szíve szerint már másnap játszott volna, ha a családtagjai el nem viszik orvoshoz, és ki nem derül, hogy eltört a csontja. A kényszerpihenőt nagyon nehezen viselte a művész. 

A baleset óta már több mint félév eltelt, Bodrogi Gyula pedig jelenleg is gyógytornászhoz jár, aki rengeteget segít neki. 

"Már jól vagyok, noha egy-egy rossz mozdulatra még sajog, nyilal a karom. 

Nellike, a gyógytornászom viszont rengeteget segít, ő rehabilitált a baleset után is. 

Időnként a mai napig megkínoz egy kicsit, de utána mindig sokkal jobban érzem magam" - mesélte a Story magazinnak a színész. 

Kilencvenévesen is aktív

"Rafinált dolog ez a kilencven év... sokan keresnek, hívnak, interjúkat szeretnének velem készíteni, ami egyrészt nagyon megtisztelő, másrészt elszomorító, mert ezt mindenki különlegesnek tartja. Nem olyan természetes, hogy eddig elevickél az ember" - mondta korábban Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház művésze az Origónak. Arról is beszélt, hogy szerinte milyen a jó színház, mit jelent az, ha a színház szórakoztat, miért nem szeret veszekedni és miért a leghálásabb az életében.

"Nekem az a jó színház, amikor a közönséggel együtt lélegzünk. Imádnivaló a színésznek, amikor a nézőkkel - néhány száz emberrel - együtt él, együtt gondolkodik, együtt sóhajt és nevet. Kialakul egy légkör, ami  maga a színház." - mondta Bodrogi Gyula. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!