Közeleg a válás: Harry herceg és Meghan Markle házassága romokban van

Harry herceg és Meghan Markle
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Sussex hercege és hercegnéje még 2018-ban házasodtak össze, kapcsolatukat pedig már akkor többen nem nézték jó szemmel. Harry herceg és Meghan Markle házassága azonban mélypontra került: egyre több időt töltenek külön.
Vágólapra másolva!

Meghan Markle és Harry herceg házasságáról már korábban is azt pletykálták, hogy válságba került, ugyanis a pár az elmúlt hónapokban egyre több időt tölt külön. Emiatt pedig egy közelgő válást szimatolnak a háttérben, hiszen szemmel láthatóan nincs minden rendben Sussexék között.

Harry herceg és Meghan Markle
Harry herceg és Meghan Markle
Fotó: AFP

Válságba került Meghan Markle és Harry herceg házassága?

Nemrég a Grapevine hírlap újságírója, Richard Mineards arról számolt be, hogy Meghan Markle és Harry herceg az évek alatt egyre inkább eltávolodott egymástól. Míg III. Károly király kisebbik fia a londoni WellChild Awards rendezvényére utazott felesége nélkül, addig Meghan Markle egy Santa Barbara-i eseményre látogatott el, ahol azt hangsúlyozta, hogy ő "a világ egyik legtöbbet zaklatott embere”. 

"Ez volt a második nyilvános megjelenése Harry nélkül, mióta október 5-én meglátogatta a Los Angeles-i Gyermekkórházat – miközben a brit királyi szakértők továbbra is spekulálnak arról, hogy a Riven Rock-i páros „külön utakon jár”, mivel egyre inkább „külön életet” élnek" - írta Richard Mineards. 

Kiemelte, hogy egyre több időt tölt külön a pár, ami korábban nem volt jellemző, ez pedig többekben is kételyeket ébresztett fel. Az viszont szerinte egészen biztos, hogy valami nincs rendben a kapcsolatukkal, hiszen a közösségi médiában is ritkábban tesznek említést a másikról - számolt be róla a Mirror. 

Egy modellel csalta a feleségét Harry

Egy nemrégiben megjelenő könyv szerint Harry hercegnek volt egy szeretője, aki miatt majdnem elvált Meghan Markle-től. A hölgy egy modell, Sarah Ann Macklin. Harry habár élvezte a társasgát, azonban az utolsó pillanatban kapott észhez, és szakított a lánnyal.

Angela Levin Beszélgetések a herceggel című könyvében részletesen leírja, hogy a viszony még a pár korai kapcsolatában történt, mikor Sussex hercege párhuzamosan randizott feleségével és szeretőjével.

"Egy zártkörű partin találkoztak.

Harry megszerezte a modell számát, és sms-ekkel bombázta.

De kiderült, hogy ez csak egy fellángolás volt a részéről" - olvasható a könyvben.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!