Influenza: a régi ellenség

Tömeges elterjedése és magas halálozási aránya ellenére a 20. század elejéig nem számított a legsúlyosabb kórok közé, csak az 1918-19-es, világviszonylatban 40 millió ember halálát okozó spanyolnátha-hullám után figyeltek fel veszélyességére.

A kórokozó azonosítására már a mikrobiológia korai időszakában, a XIX. sz. végétől történtek próbálkozások. Kezdetben a német bakteriológus, Richard F. J. Pfeiffer kutatásaira alapozva feltételezték, hogy egy baktérium, az úgynevezett "Haemophilus influenzae" a járványok kórokozója. Az amerikai Richard E. Shope sertéseken végzett kutatásainak eredményét felhasználva 1933-ban egy angol kutatócsoport tagjai, Wilson Smith, Christopher H. Andrewes és Patrick P. Laidlaw végül felfedezték az emberi megbetegedést okozó influenzavírust. Évtizedekig tartott, amíg megismerték minden altípusát. Az influenzavírus felfedezésében a vadászgörénynek volt fontos szerepük, akiket kísérleti körülmények között sikerült megfertőzni a vírusanyaggal. A kis ragadozók szabályos felső légúti huruttal és lázzal reagáltak. Később a görényről egérre és más emlősökre is sikerült átoltani a vírust, amelyet az állati anyagokból aztán izoláltak is.

Napjainkban az influenza az egyik legjelentősebb légúti vírusfertőzés. Súlyát igen gyors, esetenként robbanásszerű, pandémiás elterjedése és gyakori, esetenként magas halálozású szövődményei adják.

Az influenza vírusnak három szerotípusa (A, B és C), ezeken belül több alfaja van. Az állatok és humán megbetegedést egyaránt okozó A típusba sorolható vírusok kiterjedt járványokat, pandemiákat okoznak, a humán megbetegedésért felelős B vírus általában kisebb lokális járványokból, a szintén emberi fertőzést előidéző C vírus pedig sporadikus, egyedi esetekből izolálható.