Értelmetlen tragédiát okozott a szuperhajó: 3500-an haltak meg

A Tora, tora, tora c. filmhez megépítették a Jamato egy részének élethű mását - a fotón ezek a filmes díszletként készült légvédelmi ágyúk láthatók

A Jamato japán hadihajó és a testvérhajója, a Muszasi, a világ legnagyobb csatahajói voltak az 1940-es években. Arra tervezték őket, hogy külön-külön is fel tudják venni a harcot az amerikai csatahajókkal. A szuperhajók építését a legnagyobb titokban tartották. Amikor vízre bocsátották őket, lezárták a kikötőt, az embereknek pedig otthon kellett maradniuk. A Muszasi kisebb cunamit okozott Nagaszakiban, amikor a hajógyári sólyáról becsúszott a vízbe. A hullám elérte az utcákat, de az áradás által elárasztott üzletek tulajdonosait a városban járőröző 2 ezer rendőr visszazavarta az épületekbe, mondván, nincs itt semmi látnivaló. A két csatahajó értelmetlen véget ért, szinte semmilyen szerephez nem jutottak a harcokban. A két szuperhajón összesen több mint 3500 japán tengerész halt meg.

„A háború legtragikusabb és leghősiesebb akciója vár önökre!"

1945. április 1-jén bekövetkezett a katasztrófa Japán számára: az ellenség partra szállt Okinava szigetén, vagyis ezzel immár japán földre lépett. Szoemu Tojoda tengernagy, az egyesített flotta főparancsnoka, a törzstisztjei ellenkezése dacára, bejelentette, hogy megalakította a Különleges Tengeri Támadó Erőt (KKTE), amelyet a nemzet büszkesége, a Jamato vezet majd.

A KKTE egyetlen küldetést kapott feladatul: nagy sebességgel Okinavához hajózni, és megtámadni az amerikai partra szálló erőket, illetve az anyahajókat. A lehető legnagyobb pusztítás után partra kell futtatni a csatahajót, ahol majd partvédő feladatot lát el a lövegeivel, mintha egy parti erőd lenne.

Sizuo Kunimoto hadnagy azt mondta erről, hogy a parancsot egy nagy fehér lapra írták és kifüggesztették a hajó oldalán.

Mind a 2 ezer szolgálatban levő embernek fel kellett sorakoznia, hogy meghallgassa, ahogy az elsőtiszt felolvassa a részletes utasításokat. Utána meghajoltunk a császári palota irányába, majd hazafias dalokat énekeltünk. Mindannyian készek voltunk teljesíteni a kötelességünket, de azt is tudtuk, hogy a Jamato nem fog visszatérni erről a bevetésről.

A Jamato elindul az utolsó bevetésére Forrás: Naval History and Heritage Command

Ha máshonnan nem, onnan biztosan tudhatták ezt a tengerészek, hogy a kihajózáskor a teljes KKTE csak annyi üzemanyagot vételezhetett, amennyivel eljut Okinaváig. A visszaútra nem kaphattak olajat. A parancs halálbüntetéssel fenyegette meg azokat a kikötői alkalmazottakat, akik a szükségesnél több üzemanyagot adnának a hajóknak.

Azt, hogy öngyilkos küldetésben vesznek részt, jelezte az is, hogy a kis flottillának nem volt légifedezete. Így indultak csatában több száz amerikai repülőgép ellen. De az egyetlen kísérő japán cirkáló és a nyolc romboló sem ért sokat a közel 100 amerikai hadihajó ellen.

A szupercsatahajón az indulás előtti napon, reggel fél hatkor megszólalt a fedélzeti hangosbeszélő:

Minden kadét gyülekezzen a kijelölt pontokon, és azonnal távozzon a hajóról. A részlegek vételezzenek szakét. Nyissák meg a hajó raktárait a legénység számára.

A kamikaze-egység parancsnokai úgy döntöttek, hogy az a 67 leendő tiszt, mind tizenéves fiú, aki alig három nappal korábban, az iskolából érkezett a Jamatóra, nem halhat meg értelmetlenül. A kadétok hiába tiltakoztak, a partra küldték őket. A betegek és a 40 év feletti tengerészek egy csoportja is elhagyhatta a csatahajót. A többiek egész éjjel ittak és szomorú népdalokat énekeltek.

Másnap reggel 4 órakor kifutott a Jamato és a szánalmas kis kísérőegysége Tokujamából

„Végezzen vele!"

A flottillát hamar észrevette a Threadfin nevű amerikai tengeralattjáró, és a nyomába szegődött. A parancs szerint nem támadhatta meg a Jamatót, hanem folyamatosan jelentenie kellett a japánok pozícióját – nyílt rádiócsatornán, rejtjelzés nélkül. Ezeket a beszélgetéseket a Jamato egyik rádiós tisztje, Sigeo Jamada, aki Amerikában nevelkedett, lefordította a kapitánynak. Így a csatahajón pontosan tudták, hogy ellenség nagyon hamar felfedezte őket, de nem volt mit tenni.

7 óra után az Asasimo romboló géphiba miatt lemaradt az egységtől. Délben megtámadták az amerikai bombázók és a teljes, 326 fős legénységgel együtt elsüllyesztették. Ez volt a kis flottilla első vesztesége.

Marc MItscher ellentengernagy csak akkor kért engedélyt a támadásra, amikor a bombázók már felszálltak és elindultak a Jamato felé Forrás: Wikipedia

Az amerikai Ötödik Flotta parancsnoka, Raymond Spruance tengernagy hat csatahajót különített el a Jamato megtámadására. Marc Mitscher ellentengernagy, egy beosztott anyahajós csoportosítás parancsnoka azonban másképp képzelte ezt az ütközetet, mint a főnöke. Két nagy hullámban összesen 386 repülőgépet indított a KKTE ellen, és csak akkor kért engedélyt a támadásra, amikor a gépei már a Jamato felé repültek.

Spruance válasza rövid volt:

Végezzen vele.

A japán őrszemek már 8:45-kor amerikai vadászokat láttak a látóhatáron körözni az egység körül, de a gépek még nem támadtak. A parancsnoki hídra ekkor egy fiatal küldönc érkezett, akinek láthatóan fogalma sem volt a közelgő veszélyről. A fiatalember mosolyogva jelentette a tiszteknek, hogy tésztaleves lesz a menü ebédre.

A Jamato 12:41-kor nyitott tüzet, amikor a Yorktown anyahajó gépei megjelentek a közelében. A japán tüzérek azzal szembesültek, hogy hiába lőnek minden csőből a gépekre, sokkal kisebb kárt tesznek a támadókban, mint azt remélni lehetett. Ráadásul az amerikai vadászok egyre nagyobb veszteséget okoztak a légvédelmi állásokban, mert azok felülről nyitottak voltak. A géppuskatűzben egyre több légvédelmi tüzér halt vagy sebesült meg. Ennek nyomán a tüzük is egyre ritkább és pontatlanabb lett.

Elöl a Jamato, mögötte egy nehézcirkáló a Leyte-öbölbeli csatában Forrás: Naval History and Heritage Command

Bár a japán légvédelem nem tudta megvédeni a hajót, a tűz félelmetes volt az amerikai pilóták számára.

Mintha mindegyik minket vett volna célba. Körülöttük robbantak a lövedékek, ahogy ráfordultunk a hajóra. Az, hogy féltem, nem fejezi ki, mit éltem támadás közben. Ledobtuk a torpedót, és a Jamato felett fordultunk el. Úgy éreztem, mintha percekig lebegtünk volna fedélzet felett, és mintha minden ágyú ránk lőtt volna. Még a hatalmas főfegyverzet is tüzelt, de azt nem tudom, mire vagy kire lőttek,

számolt be Harvey Irving, egy Avenger torpedóbombázó lövésze, a csatáról.

12:40-kor két bomba találta el a Jamatót, mindkettő a taton, majd 3 perc múlva az orr baloldalát torpedótalálat érte. Itt sok tengerész meghalt a robbanásban, a hajótestbe pedig több mint 2 ezer tonna víz ömlött be. A kármentő csapatok ellenárasztással egyensúlyozták ki a csatahajót: kb. 600 tonna vizet szivattyúztak a jobb oldali tartályokba.

A Jamato manőverezik a kamikaze-bevetésén Forrás: Naval History and Heritage Command

12:47-kor a Hamakaze romboló elsüllyedt, a legénység fele meghalt és rengeteg volt a sebesült. A Szuzucuki romboló szerencsésebb volt, két bombatalálat után sikerült visszajutnia Japánba.

Újabb találatok a Jamatón

A második támadó hullám 13:02-kor érkezett a Jamato folé. Ez már egy sokkal pontosabban koordinált csapás volt. A zuhanóbombázók magasról támadtak, miközben a torpedóbombázók több irányból, a tenger felszíne fölött néhány méterrel repülve közelítettek. A félórás támadásban legalább két újabb bomba robbant a Jamatón, és négy torpedó is eltalálta. Újabb 3 ezer tonna víz ömlött be a hajótestbe, amivel szemben ismét ellenárasztást alkalmaztak, nehogy felboruljon a hajó. Ez viszont azzal járt, hogy víz alá kerül a jobb oldali hajógép és az ehhez tartozó kazánok, ráadásul sok gépésznek nem volt ideje kimenekülni a gépházból.

Egy Avenger torpedóvető ráfordul a Jamatóra Forrás: Naval History and Heritage Command

A Jamatón egyre többen szembesültek a biztos halállal. Kunimoto altiszt, aki az egyik kárfelszámoló csoport tagja volt, egy tisztre emlékezett, aki erőltetten mosolyogva azt magyarázta a körülötte állóknak, milyen precízen kivitelezettek az amerikai támadások és milyen bátran hajtják végre őket.

Mi pedig, már derékig érő vízben, azt kiáltottuk, hogy éljen a császár!

Heidzsi Cuboi légvédelmi tüzér érezte, ahogy megrázkódik az óriási hajó.

Alulról felfelé érkezett egy szörnyű remegés, ami hasonlított egy földengésre. Valószínűleg újabb torpedó talált el minket. Mégsem gondoltam, hogy elsüllyedünk. A Jamato nem süllyedhet el, ezt hallottuk éveken keresztül. Úgyhogy, a helyemen maradtam és lőttem tovább.

A Jamato pusztulása

A csatahajóval a harmadik amerikai támadóhullám végzett. A bombázók Herbert Houck korvettkapitány vezetésével 13:45-kor érkeztek az ütközet helyszínére. Három vagy négy bomba robbant a fedélzeten és megölte szinte az összes, még harcképes légvédelmi tüzért. Három torpedó szorosan egymás mellett találta el a hajót. A japán személyzet még próbálkozott az ellenelárasztással, de ez azzal járt, hogy a teljes gépházat elöntötte a tenger. A folyosók útvesztőjében több száz matróz fulladt meg, mert nem tudták időben elhagyni az elárasztott labirintust.

Bomba robban a Jamato mellett Forrás: Naval History and Heritage Command

A Jamato egyre lassabban haladt. A dőlés fokozódott.

2:02-kor, éppen abban a pillanatban, amikor végre megérkezett a parancs a hajó elhagyására, ismét torpedók találták el a Jamatót. A hajó ekkor már annyira megdőlt, hogy kiemelkedett a tengerből a vízvonal alatti, páncélozatlan része. Itt, a sebezhető részen érték a találatok.

A 20 éves Josida Micuru zászlós a csatahajó hídján teljesített szolgálatot. Döbbenten nézte, ahogy egyszerre három torpedó csapódik a Jamatóba.

Ekkor értettem meg, hogy elvesztettük a háborút. Aki ilyen erővel és könyörtelenséggel támad, az ellen nem lehet győzni.

Josida zászlós túlélte a csatahajó pusztulását és később megírta a Rekviem a Jamato csatahajóért c., gyakran költeménynek nevezett beszámolót a hajóról. Ebben így jellemezte a pillanatot, amikor a Jamato felborult:

Sötét hullámok csaptak fel a hídra. Már nem 40 méterrel voltunk a tenger felett, a magas toronyban, hanem a tenger felszínénen feküdtünk, ahogy a végezetesen sérült hajó ráborult a vízre. 80 fokos volt a dőlés.

A Jamato orra már a vízbe merül a sérülései miatt Forrás: Naval History and Heritage Command

Ito ellentengernagy a parancsnoki hídon kezet fogott mindenkivel és visszavonult a kabinjába, hogy ott várja be a véget. Isida korvettkapitány, az admirális segédtisztje a főnökével akart tartani, de Ariga ellentengernagy, a hajó parancsnoka megállította.

Magának nem kell maradnia. Ne legyen őrült!

Isida végül életben maradt. Ariga ellentengernagy odakötözte magát egy csőhöz, hogy a testét ne dobja majd fel a víz, hanem a Jamatóval együtt a tengerfenéken nyugodhasson. Háromszoros banzájt, éljent kiáltott a vízben úszóknak a híd ablakából. Az utolsó négy jelzőmatróz nem akarta egyedül hagyni, de Ariga a vállukra csapott és rájuk parancsolt:

Menjenek, fiúk!

A negyedik matróz pár darab kekszet nyomott a Jamato kapitányának kezébe, mielőtt kimászott a hídról. Így fejezte ki a tiszteletét és nagyra becsülését az ellentengernagy iránt. Ariga elmosolyodott. Akik a tengerből felnéztek és látták őt, azt mondták, a kekszet majszolta, amikor a Jamato átfordult és híd a víz alá merült.

Ahogy a hajó felborult, a szívóerő visszarántotta azokat, akik még túl közel voltak. A még mindig forgó, óriási hajócsavarok sok szerencsétlen matrózt szó szerint összekaszaboltak.

2:23-kor a Jamato felrobbant. Houck korvettkapitány, a harmadik amerikai hullám parancsnoka azt mondta:

Iszonyú nagy robbanás volt. Füst dőlt a hajóból. A tűzlabdát 300 méter magasnak becsültem.

A robbanás megölte azokat, akik még a fedélzet roncsaiba kapaszkodtak és a holttestüket a tengerbe hajította. A Jamato eltűnt a mélyben.

Felrobban a Jamato Forrás: Naval History and Heritage Command

A csatahajó 3332 fős személyzetéből 2740 ember meghalt és 112 megsebesült. A kísérő hajók 981 halottat és 342 sebesültet vesztettek. A kamikaze csoportból csak négy rombolónak sikerült hazajutnia.

Az amerikai támadók vesztesége 10 gép és 14 ember volt. 3 fő megsebesült.

Az alábbi részlet a 2005-ben készült Jamato csatahajó c. japán filmből bemutatja a szupercsatahajó pusztulását: