Az NGC 7392 galaxis centrumában észlelt jelenség az egyik legközelebbi árapály-katasztrófa (ún. TDE-jelenség), amit valaha találtak. A TDE lényege, hogy a fekete lyuk hatalmas gravitációs mezője magához húzza, és „széttrancsírozza" a hozzá túl közel kerülő csillagot.
A szóban forgó mohó fekete lyuk a Földtől 137 millió fényévre található. Bár ez távolinak tűnik, a csillagászok eddig csak 100 ilyen eseményt figyeltek meg, és a mostani a legközelebbi TDE, amit eddig észleltek; nagyjából négyszer közelebb van hozzánk, mint a korábbi rekorder. A csillagászok a mostani TDE-t infravörös tartományban figyelték meg.
Ez azért is rendkívüli, mert a hasonló jelenségeket más hullámhosszakon (röntgen- és UV-tartományban) észlelték eddig.
"Ennek a közeli TDE-nek a detektálása azt jelenti, hogy statisztikailag jóval több ilyen eseménynek kell lennie, de ezeket a hagyományos módszerekkel nem tudtuk megfigyelni és rögzíteni" - mondta Christos Panagiotou, a Massachusetts Institute of Technology csillagásza a kiadott közleményben. Hozzátette: ha teljes képet akarunk kapni a fekete lyukakról, és galaxisaikról, akkor infravörösben is alaposabban tanulmányozni kell őket.
Panagiotou és munkatársai először a NEOWISE űrteleszkóp megfigyelései során észlelték a TDE-t. Ezt követően más obszervatóriumok és űrteleszkópok adatait is átfésülték, így bukkantak a rendhagyó csillagpusztulás jeleire. Azt is ki akarták deríteni, hogy ezt az árapály-katasztrófát a többi hasonló jelenségtől eltérően miért csak infravörös tartományban lehetett felfedezni.
A korábban felfedezett TDE-k többnyire úgynevezett „zöld" galaxisokban jelentek meg. Ezek olyan csillagvárosok, amelyekben a csillagtermelés már lassul, de még nem szűnt meg teljesen. Az NGC 7392 azonban „kék" galaxis, vagyis nagyon aktív, sok csillagot állít elő. A csillagkeletkezés során sok por keletkezik, amely eltakarhatja a galaxis centrumát, ahol a szupermasszív fekete lyuk található.
Az infravörös fény azonban lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy átlássanak a zavaró porrétegen, és megnézzék, mi történik a „függöny" mögött.
A TDE-k infravörös tartományban történő keresésével a tudósok egy lépéssel közelebb kerülhetnek annak megértéséhez, hogy a fekete lyukak hogyan falják fel a csillagokat.
Az eredményeket a kutatók a The Astrophysical Journal Letters című csillagászati szakfolyóiratban közölték.