Képes kirándulás Mohácstól Isonzóig

Vágólapra másolva!
Eger, Pákozd, Kárpátok. Híres magyar hadi események színhelyeit, emlékhelyeit mutajuk be sorozatunk első részében, amelyben a dicsőséges és elvesztett csaták és helyszíneik közül választottuk ki néhányat a legismertebbek közül. Képes kirándulás Mohácstól Isonzóig.  
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az I. világháború során 1915 és 1917 között 12 csatát vívott Isonzo térségében Olaszország és az Oszták-Magyar Monarchia serege. Az 1915-ben indított olasz támadás az Isonzo folyónál kifulladt és a nyugati fronthoz hasonló állóháború alakult ki. A kezdeti olasz sikerek (melyek nem bizonyultak átütő erejűnek) Németország 1916-os hadba lépésével megszűntek, az erőviszonyok kiegyenlítődtek. A hosszú állóháborút végül 1917-ben a caporettoi áttörés zárta le, mely teljes sikert hozott a Monarchia seregei számára. A klasszikus és az I. világháborúra jellemző állóháború során több mint egymillió olasz és ötszázezer magyar katona tűnt el, vagy esett el.

A csata helyszínére látogatva több jó állapotban fennmaradt tárgyi emléket találhatunk. Az Isonzo folyót legkönnyebben Tarvisio felől érhetjük el. Az A2-es útról lehajtva juthatunk el a Predel hágóra. Itt rögtön a völgyet lezáró erődítmény látványa fogad. Tovább ereszkedve a völgybe a jó állapotban fennmaradt Kruzsje erődöt találjuk. A völgyben fekszik Kobarid városa, ahol a 12. isonzoi csata eseményeit feldolgozó múzeum működik, számos korabeli fegyvert, ruházatot, berendezett harcállásokat bemutatva. A harci cselekmények ma Olaszországhoz tartozó területein is majdnem minden faluban találni egy szépen rendben tartott katonai temetőt, egy emléktemplomot, vagy múzeumot.

Hétes

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!