Miután a csak félig-meddig létező Leo-Ági duó megnyerte a "melyik volt a Való Világok legszebb párja?" versenyt, Pandora kiesésével újra ők kerültek fókuszba: arról faggattuk a honlap látogatóit, hogy mi legyen ezzel a szegény Leo gyerekekkel, hiszen (lassan) itt a tavasz, bizsereg a test, támadnak a hormonok, jön a szerelem. A jóképű legényt kisebb női falka veszi körbe, a mi meglátásunk szerint akár négy lánynál is esélyes lehetne, ha valóban bevetné magát. A Villában létrejött kapcsolatok nem mindig vezettek jó irányba (ökölcsapás a Budapest Parádén), így talán érthető, hogy a gyötrődő, szenvedő párocska még kivár.
Olvasóink 56 százaléka úgy véli, hogy Leó hajójának feltétlenül Ágica kikötőjében kell lehorgonyoznia, de a honlap látogatóinak mohóságára, türelmetlenségére jellemző, hogy 46 százalék már nem bír várni: sokan azonnali csókcsatát, forró ölelést és szexet követelnek. A válaszadók 11 százaléka jobb választásnak tartja a szőke ceglédit, ugyanakkor százból öten Anett mellett látnák szívesen Kaszásdűlő Casanováját. Jenny alig 1,9 százalékot szerzett (irány a megyei bajnokság), a szavazók negyede szerint viszont jobb a béke: az igaz lelki harmónia és tisztaság csak akkor érhető el, ha teljes önmegtartóztatásban él az ember, nem komplikálja életét holmi nőkkel, csak ül és meditál, esetleg néha-néha komótosan beleszürcsöl valami gyógyteába.
Jön a tavasz, itt a szerelem. Mi legyen Leóval?
Ágica, de gyorsan. 6525 szavazat, 46.4 %
Ági, de csak kint. 1531, 10.9 %
Katka jobb lenne. 1544, 11.0 %
Jenny hűséges párja lehetne. 269, 1.9 %
Anett mellett legyen boldog! 670, 4.8 %
Leo legyen magányos remete. 3529, 25.1 %
Összesen: 14 068 szavazat