Vidor Ferenc

A városok világa

IV. Fantázia és realitás

a) Társadalmi és építészeti utópiák

21. ábra

Az első ilyen elgondolásokkal a modern kor hajnalán, a reneszánsz idején találkozunk: összefoglalóan - Morus Tamás eszményi társadalomról írott munkájának címével - utópiának nevezzük ezeket az elképzeléseket. Figyelemre méltó, hogy az utópia szó maga is térbeli metafora: a görög toposz vagyis hely fogalomból ered. A görög ou-toposz kifejezés annyit tesz: nem létező hely, szabadon fordítva: a senki földje. Vagyis az eszményi társadalomról való elképzelések kezdettől fogva az eszményi városokról való fantáziáláshoz kötődtek.

22. ábra

23. ábra

24. ábra

25. ábra

Az ideális város Piero della Francesca körében készült eszményi képén (23. ábra) az épületek egyenletes, sík terepen terülnek el - olyan képzetet keltve, mintha a tér valami végtelen és tágas kiterjedés volna, amelyet a kőpadlók kockáinak szabatos rendjével pontosan ki is lehet mérni. A központban centrális templom áll, amelynek arányai megfelelnek az eszményi körbe rajzolt vitruviusi-leonardói ember arányainak (21. ábra): mi más ez, mint egy holisztikus képzet az emberi mikro- és az isteni univerzum makrokozmoszának összehangzásáról - amelyek között épp a város, az univerzum látható-áttekinthető alakzata közvetít?

Innentől kezdve az építészek művészi fantáziáját nem hagyta nyugodni a világegyetem újra-konstruálhatóságának víziója, amely mindig szorosan társadalmi utópiákhoz kötődött.