Ádám Veronika

Mindennapi kenyerünk, mindennapi kalóriánk

VIII. Válasz az elhízásra: az éhezés

Miután az elhízás oka az aránytalanság a kalóriafelvétel és a kalóriafelhasználás között, kézenfekvő, hogy a helyzeten kétféle módon tudunk változtatni. Vagy a kalóriabevitel csökkentésével, vagy az energiafelhasználás növelésével.

A kalóriabevitel csökkentésével elérhető súlycsökkentést fogyókúrának hívjuk. Mielőtt azonban ezt a jellegzetesen civilizációs aktivitást megtárgyalnánk, beszéljünk arról, ami az emberiség történelmének évezredeiben a népek lélekszámát drasztikusabban szabályozta, mint akár a háborúk, akár a járványok: beszéljünk tehát az éhezésről.

A 19. század legjelentősebb európai éhínsége Írországban következett be 1845-50 között. Oka a burgonyavész volt, és 100 ezer halottat, illetve 1 millió kivándorlót hagyott maga után. A 20. század súlyos éhínségei közül kettő említek meg: az ukrajnait, mely 1932-33-ban történt és 4-10 millió áldozatot követelt, és a Dél-Szahara országaiban a mai napig tapasztalható éhezést.

14. ábra

Az éhezésben a szervezet működése megváltozik, a bőség idejében felhalmozott tartalékokat kezdi el felélni. A tartalékok felélése azonban szigorúan szabályozott folyamat, ha úgy tetszik, rendezett visszavonulás, amelyből bármikor van visszatérés. Vannak prioritások, amiket a szervezet állandóan szem előtt tart. Az egyes számú prioritás a vércukorszint fenntartása. Ennek két oka van: az egyik, hogy a glükóz oxidációja a legősibb energianyerő mechanizmus, amelyre minden sejt képes. Ha tehát a glükóz koncentrációját fenn tudjuk tartani, akkor minden sejt számára tudunk valamennyi táplálékot biztosítani. A másik ok, hogy a központi idegrendszer energiaellátása szinte teljesen a glükóz oxidációján alapul. Korábban említettük, hogy felnőttekben az agy használja fel a bevitt szénhidrátmennyiség kb. 40 %-át, és bár csak a testsúly 2 %-t képezi, mégis a szervezet teljes energiafelhasználásának 20 %-áért felelős. Az agy eme hatalmas energiafelhasználás mellett sincs bővében az energiának, energiatermelő kapacitásának maximális kihasználása mellett is éppen hogy el tudja látni funkcióit, nincs tartaléka. Ezért van az, hogy az oxigén- és/vagy glükózellátás akár kismértékű csökkenése is funkciózavarokat okoz a központi idegrendszerben. Mindebből az következik tehát, hogy az éhezés ellenére a glükózkoncentráció nem csökkenhet egy kritikus szint alá (14. ábra).

Korábban utaltunk rá, hogy szervezetünkben sok olyan szövet van, melyben a glükóz csak részlegesen, piroszőlősavvá, illetve tejsavvá bomlik le. Ilyen sejtünk például a mitokondriumok nélküli vörösvértest, vagy a bőr és a kötőszövet egyes sejtjei, illetve bizonyos típusú izomsejtek. Az ezekből felszabaduló piroszőlősav és tejsav éhezésben a májba kerül, és a máj glükózt szintetizál belőlük, ez a glukoneogenezis, vagy glükóz-újraképződés folyamata. A folyamat energiaigénye nagy. Az energiát a zsírszövetből felszabaduló, a májban oxidálódó zsírsavak biztosítják. Ez a folyamat így addig tarthatna, ameddig a zsírsavak oxidációja fedezi a tejsavból történő glükóz-előállítás költségeit.

A rendszert azonban bonyolítja az agy és minden olyan szövet, ami a glükózt teljesen, azaz széndioxiddá és vízzé oxidálja. Ez nettó glükózkivonást jelent a rendszerből, és mint azt nemrég említettük, glükózt nem lehet pótolni a zsírokból, az csak az aminosavakból keletkezhet. Az aminosavakhoz azonban a fehérjéket le kell bontani, vagyis ilyenkor, éhezésben fehérjebontás indul meg, és a szervezet az aminosavakból szintetizál glükózt, ezt is glukoneogenezisnek hívjuk. Ez a folyamat azonban nem tartható fenn hosszú ideig, mert akkor a szervezetnek le kellene bontania saját izomfehérjéi nagy részét, ami jelentősen hátráltatná a zsákmányszerzésben, illetve minden, az élelem megszerzésére irányuló tevékenységben. Így tehát szükség van egy B tervre.