Biztos munkahelyre vágynak a tinik

Vágólapra másolva!
A mai tinédzserek célja rövid távon a buli és a pörgés, hosszú távon a jó munkahely és a biztos családi háttér. A korosztályra erőteljes materiális szemlélet jellemző: a fogyasztási javak megszerzése számukra nagyon fontos cél - derül ki Ságvári Bence szociológus most bemutatott tanulmányából.
Vágólapra másolva!

Jövőjükkel kapcsolatban a legjobban a tanulás és a munka foglalkoztatja a magyar tiniket - derül ki Ságvári Bence szociológus Fanta Trendriport elnevezésű kutatásának harmadik részéből. A tanulmánysorozatban a szociológus a magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgálta. A tanulmány harmadik részében arra kereste a választ, hogy mi jellemző a fiatalok jövőképére, hogyan képzelik el életüket, karrierjüket 5-10 éven belül, hogyan határozható meg általános világlátásuk.

A mai fiatal generációra a korosztállyal általában azonosított lázadás és idealizmus kevéssé jellemző: jövőképükben a legfontosabb elem a biztos egzisztencia és a kiegyensúlyozott családi élet - fogalmazott tanulmányában Ságvári Bence. A jövőről alkotott képekből az derül ki, hogy a fiatalok célja rövid távon a buli és a pörgés, hosszú távon a jó munkahely és a biztos családi háttér. A korosztályra erőteljes materiális szemlélet jellemző: a fogyasztási javak megszerzése számukra nagyon fontos cél.

Emellett legalább annyira lényeges a tiniknek a személyes, baráti kapcsolatok ápolása is. A családdal kapcsolatban általános az elképzelés, hogy annak megalapozásához biztos egzisztencia kell, ezért a gyermekvállalás és a házasság a harmincas életévekre tolódik ki.

Egzisztenciát akarnak teremteni

A fiatalok fő célja a munkával az, hogy megteremthessék maguknak a megfelelő egzisztenciát, de legalább ilyen hangsúlyos számukra az izgalom, az élvezetesség, és bár eltérő mértékben, de a kihívás is. Kiemelték, hogy olyan munkahelyet szeretnének, amit nem veszthetnek el egyik pillanatról a másikra, de azt is tudják, hogy ma már ezek az elvárások nem reálisak és erősen versenycentrikus munkaerőpiacon kell megállni a helyüket - mondta a szociológus.

A diploma már nem a siker garanciája

A mai fiataloknak alapvető élménye, hogy az élet minden területén csökkent a kiszámíthatóság, "ma már egy diploma nem garancia semmire" - fogalmazott az egyik tini a Fanta Trendriport kérdésére. A fiatalok egyrészt valamiféle nosztalgiával tekintenek az általuk csak a szülők, nagyszülők elbeszéléséből ismert régi világra, másrészt annak is tudatában vannak, hogy lehetőségeik megsokszorozódtak. Tisztában vannak azzal, hogy tanulásra, továbbképzésre és állandó fejlődésre lesz szükségük, miközben erős versenyben kell megállni a helyüket - derül ki a kutatásból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!