Vágólapra másolva!
Az olasz Alessandro Petacchi már a negyedik szakaszgyőzelmét aratta a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 6. etapján. Összetettben továbbra is a kolumbiai Victor Hugo Pena áll az élen. Bodrogi László, a viadal egyetlen magyar indulója pénteken a mezőnnyel együtt és a győztessel azonos idővel a 79. helyen ért célba, s ezzel összetettben továbbra is a 20.

A Nevers és Lyon közötti 230 km-es táv igazi drámával zárult, hiszen a francia Anthony Geslin és az ausztrál Stuart O'Grady mintegy 200 km-es szökését 500 m-rel a cél előtt "elfogta" a mezőny. A sprintbefutó aztán ismét az idei Giro d'Italia során hat szakaszt is megnyerő Petacchi sikerét hozta, ráadásul riválisai ezúttal megszorítani sem tudták.

A verseny még csak a harmadánál jár, ezért érdemes megemlíteni, hogy egyazon Touron belül idáig hárman - az ötszörös bajnok belga Eddy Merckx kétszer, honfitársa, Freddy Maertens, valamint a francia Charles Pelissier pedig egyszer-egyszer - tudtak nyolc szakaszgyőzelmet aratni, így ha a Fassa Bortolo kerekese tartja kitűnő formáját, akkor könnyen beírhatja a nevét a sportág aranykönyvébe. Igaz, mostani sikerét egy kicsit a szerencsének is köszönheti, hiszen két legnagyobb ellenfele, a német Erik Zabel és az ausztrál Robbie McEwen az utolsó kilométereken bukott.

Bodrogi csütörtöki szökése után ezúttal inkább megbújt a karavánban és rápihent a hétvégi alpesi szakaszokra, ahol végre kiderül, hogy az esélyesek közül ki milyen erőállapotban van.

6. szakasz, Nevers-Lyon, 230 km:
1. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 5:08:35 ó
2. Cooke (ausztrál, Fdjeux.com) azonos idővel
3. Guidi (olasz, Bianchi) a.i.
4. Hushovd (norvég, Credit Agricole) a.i.
5. Vainsteins (lett, Vini Caldirola) a.i.
6. Nazon (francia, La Boulangere) a.i.
...79. BODROGI LÁSZLÓ (QuickStep-Davitamon) a.i.

Az összetettben:
1. Pena (kolumbiai, US Postal) 23:03:06 óra
2. Armstrong (amerikai, US Postal) 1 mp h.
3. Jekimov (orosz, US Postal) 5 mp h.
4. Hincapie (amerikai, US Postal) azonos idővel
5. Rubiera (spanyol, US Postal) 23 mp h.
6. Heras (spanyol, US Postal) 27 mp h.
...9. Beloki (spanyol, ONCE) 33 mp h.
...12. Ullrich (német, Bianchi) 39 mp h.
...20. BODROGI LÁSZLÓ 1:12 p h.
...29. Botero (kolumbiai, Telekom) 1:33 p h.
...39. Hamilton (amerikai, CSC) 1:45 p h.
...101. Simoni (olasz, Saeco) 3:09 p h.

A mezőnypontverseny állása (zöld trikó):
1. Petacchi 144 pont,
2. Cooke 118, 3. McEwen (ausztrál, Lotto) 110
...28. BODROGI LÁSZLÓ 18

A hegyipontverseny állása (pöttyös trikó):
1. Mengin (francia, Fdjeux.com) 20
2. Finot (francia, Jean Delatour) 18 pont
3. Geslin (francia, La Boulangere) 15
...9. BODROGI LÁSZLÓ 4

Legjobb 25 éven aluli versenyző (fehér trikó):
1. Karpec (orosz, iBanesto.com) 23:04:17 óra
2. Mencsov (orosz, iBanesto.com) 8 mp h.
3. Petrov (orosz, iBanesto.com) 10 mp h.

A csapatverseny állása:
1. US Postal 66:32:30 óra
2. ONCE 49 mp h.
3. Bianchi 51 mp h.

Szombaton a Lyon és Morzine-Avoriaz közötti 230.5 km-es táv vár a mezőnyre, amely során öt kisebb-nagyobb emelkedőre kell feltekerniük az indulóknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!