Vágólapra másolva!
A szombati MTK-FTC örökrangadóra a rendezők a három héttel ez előtti kupacsatához hasonlóan négyezer nézőt, ám fordított eredményt várnak, hiszen azon a 90 percen a Fradi nyert 2-1-re. A kék-fehérek reményeit növeli, hogy a hét végi bajnokin Gera Zoltán nem léphet pályára, márpedig a zöldek ösztönös tehetsége rendre gólt lő az MTK-nak, mint tette azt az említett Magyar Kupa-fellépésen is.

Illés Béla, az MTK frontember, amikor megtudta, hogy Gera nem játszhat a válogatottban összeszedett sérülése miatt, nem titkolta örömét.

"Emberileg sajnálom Gera Zolit, hiszen nagyon jó futballista, ám kár lenne tagadni, számunkra jól jön a hiánya, mivel az utóbbi időben rendre betalált a hálónkba. Ugyanakkor nálunk is hiányoznak alapemberek, például a műtéten átesett Halmai Gabi és az eltiltott Torghelle Sanyi. Nekünk mindenképpen nyerni kell, különben még a dobogóról is lemaradhatunk, annyira szoros az élmezőny. Lehet, a szombati rangadón is egy gól dönt a három pont sorsáról, persze, a szurkolók bizonyára jobban örülnének egy gólzáporos derbinek, ám a november végi mély talajon ez általában ritkán esik meg. Számunkra ezúttal csak a győzelem elfogadható."

A hazai kék-fehéreknél Elek, Halmai, Komlósi, Füzi és Juhász sérült, míg az említett Torghellét három mérkőzésről tiltotta el a fegyelmi bizottság, így legközelebb csak tavasszal, a tizennyolcadik fordulóban, a Balaton FC ellen léphet pályára.

Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitány mondandója elején Gera sérülése miatt kesergett. "Gera Zoli elkerülhető sérülést szenvedett az észtek ellen, hiszen nyugodtan hagyhatta volna a labdát kigurulni a partvonalon, ám lelkesedésében ütközött az ellenfél játékosával, majd a reklámtábla felszakította a térde felett a bőrt. Sajnos nagyon rossz helyen érte a sérülés, legközelebb csak hétfőn edzhet, nekünk viszont nagy szükségünk lett volna rá, hiszen ő általában gólt szerzett az MTK ellen. Most ez a feladat elsősorban Tökölire, Sasura, Rósa Dénesre vár, a lényeg azonban, hogy nyerjünk. Remélem, az MTK elleni meccsünkre megint sok Fradi-szurkoló látogat ki."

A Fradiban a sérültek (Gera, Jovic, Sowunmi, Botis, Gyepes) hiánya mellett akad örömteli hír is: Tököli letöltötte eltiltását, így visszatér. A szombati örökrangadót az év játékvezetőjének választott Ábrahám Attila vezeti, amelyet az ATV (18 óra) élőben közvetít.

Bánki József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!