A napközis jellegű táborban szervezett keretek között tanítják meg túrakenuzni az általános és középiskolás korú gyermekeket, majd a hét vége felé egy kisebb kenutúrára is elviszik őket.
A programok minden nap délelőtt tíz órakor kezdőnek, melyeken előzetes bejelentkezés nélkül is részt lehet venni a hét bármely napján. A délelőtti órákban először a parton tanítják meg az evezés alapjaira a gyermekeket, a gyakorlottabbak időközben felügyelet mellett vízre szállhatnak. Egy rövid ebéd után délután már minden részt vevő gyermek hajóba ülhet, emellett a kormányzás alapjaira is megtanítják a fiatalokat. A gyermekek elkészíthetik saját kormányosi lapátjukat is, melyet szabadon díszíthetnek, tervezhetnek a felügyelők segítségével.
A tábor utolsó napján, pénteken egy kisebb túrára invitálják a szervezők a fiatal evezősöket: a Római-partról egészen a Tündér-szigetig hajóznak fel, majd a Luppa-szigetet megkerülve délután visszaérkeznek a Rómaira. A programok minden nap délután ötig tartanak, ekkor lehet a gyermekért jönni.
Az evezőstábor teljesen ingyenes, az étkezést azonban mindenkinek magának kell megoldania.