Vekkerórát, mobiltelefonokat és rádiót ajándékoztak Szerbia miniszterelnökének az ellenzéki Demokrata Párt aktivistái hétfőn. Az ifjú pártaktivisták a belgrádi kormánypalota bejáratánál hagyták becses ajándékaikat, mert a Vojislav Kostunica nem fogadta őket.
Az "Ébredés a lidércnyomásból" elnevezésű akció keretében a miniszterelnök egy emlékplakettet is kapott azért, mert "rendkívüli odaadásával rekordidő alatt visszafordította Szerbiát a sötétségbe".
"Ezzel kívánjuk jelezni a kormánynak, hogy mit gondolunk róla és politikájáról, amely ismét amerikai szankciókat hozott az országra. Azt kérdezzük a kormányfőtől, hogy mi a fontosabb számára: a hajbókolás Slobodan Milosevic pártja előtt vagy több millió szerbiai ember sorsa" - mondta a DS ifjúsági szervezetének elnöke, Konstantin Samofalov.
A DS aktivistája szeint a hétfői akcióval segíteni akartak a miniszterelnöknek a döntéshozatalban. Azért ajándékoztak neki ébresztőórát, hogy ébredjen fel, rádiót, hogy hallja a nagyvilág híreit is, maroktelefonokat pedig, hogy kommunikáljon népével.
Amióta az Egyesült Államok másfél hete bizonyos szankciókat foganatosított Szerbia ellen - egyebek mellett leállította az idei pénzügyi segély egy részének folyósítását - a demokrata tömb legerősebb pártjának címére törő ellenzéki DS bírálatok özönét zúdította a milosevici szocialisták külső támogatását élvező kisebbségi kormányra.
A Boris Tadic köztársasági elnök vezette párt elsősorban azt veti a Kostunica-kormány szemére, hogy nem adja ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a vádlottakat, és ezzel ismét elszigeteltségbe sodorja az országot.