Vágólapra másolva!
Potyagólt is kapott, de nem Király Gáboron múlott, hogy csapata, a Crystal Palace 4-1-es vereséget szenvedett a listavezető Chelsea otthonában. A Premier League 30. fordulójának másik magyar érdekeltségű összecsapása is 4-1-es eredményt hozott: a West Bromwich Albion (Gera Zoltán csapata) meglepetésre simán nyert a Charlton vendégeként.

Nehéz mérkőzésen van túl a Crystal Palace, amely a Stamford Bridge-en tett nem túl sikeres látogatást. A Chelsea azonnal magához ragadta a kezdeményezést, az első nagy helyzetet Duff hagyta ki, ám éles szögből leadott löketét bravúrral védte Király.

A 26. percben nem figyelt Lampardra a Palace-védelem, a Kékek középpályása 28 méterről lövésre szánta el magát, és bombája a hiába vetődő Király mellett a kapu bal oldalába vágódott (1-0).

Az első játékrész hajrájában némiképp váratlanul egyenlítettek a vendégek: Routledge amúgy pocsékul, laposan belőtt bal oldali szögletét követően Lampard óriási lyukat rúgott, Riihilahti pedig köszönte szépen az ajándéklabdát, és 6 méterről, ballal bevette Cech kapuját (1-1)

Király az első 45 perc ráadásában kitűnő reflexszel hárította Drogba 11 méteres ollózását, majd a vendégek gólvágója, Andy Johnson még kihagyott egy 100 százalékos helyzetet: a jobbösszekötő helyéről, 14 méterről csúnyán mellé lőtt.

A második játékrészt gyors góllal kezdte a Chelsea, az 54. percben Gudjohnsen tolta a labdát Joe Cole elé, aki 20 méterről úgy lőtt a jobb sarokba, hogy Király mozdulni sem tudott. Mozdult (bár ne tette volna) a 78. percben, amikor Kezman a büntetőterület sarkáról lőtt gyengén kapura, a magyar hálóőr könnyedén magához is ölelhette volna a labdát, ami a lába között a kapuba csorgott (3-1).

A hajrában Király még két bravúrt ugyan bemutatott, ám a 91. percben Kezman még egyszer közelről is betalált, beállítva a 4-1-es végeredményt.

Győzött az Arsenal is, amely rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést vívott a Blackburn otthonában. A találkozó egyetlen szép jelenete maga a gól volt: Ashley Cole remekül vette észre a kapu felé meginduló Van Persie-t, aki gyönyörűen fordult be a labdával a 16-oson belül, és miután elvitte az utolsó védő mellett is a labdát, közelről már csak a hálóba kellett gurítania (0-1).

Idegenben nyert a West Bromwich Albion, Gera Zoltán csapata Earnshaw mesterhármasával 4-1-re diadalmaskodott a Charlton Athletic otthonában.

eredmények, Premier League, 30. forduló
Charlton Athletic - West Bromwich Albion 1-4 (1-1)
gól:
Johansson (24.), illetve Horsfield (9.), Earnshaw (73., 84., 90., az utolsót 11-esből)
kiállítva: Karkouri (29., Charlton)

Chelsea - Crystal Palace 4-1 (1-1)
gól:
Lampard (28.), J. Cole (54.), Kezman (78., 90.), illetve Riihilahti (43.)

Manchester United - Fulham 1-0 (1-0)
gól:
Ronaldo (21.)

Portsmouth - Newcastle United 1-1 (1-1)
gól:
Stone (45.), illetve Dyer (43.)

Tottenham Hotspur - Manchester City 2-1 (1-1)
gól:
Defoe (16.), Keane (4.), illetve Reyna (44.)

Blackburn Rovers - Arsenal 0-1 (0-1)
gól:
van Persie (43.)

Bolton - Norwich 1-0 (1-0)
gól:
Jannakopulosz (42.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!