Mobiltöltés a konnektortól távol

Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy olyan helyen hagy cserben a mobiltelefon akkumulátora, amikor nem tudjuk töltőre tenni, mert nincs a közelben elérhető konnektor: például utazás vagy kirándulás közben. Mit lehet kezdeni ilyenkor a lemerült készülékkel? Kipróbáltunk három telefontöltőt, amelyek ilyen extrém helyzetben segíthetnek.
Vágólapra másolva!

Rövidfilmünk: spéci mobiltöltők akcióban

Az általunk kipróbált kütyük eltérő módon lehelnek életet a lemerült telefonba: a kurblis töltő használójának fizikai energiáját alakítja át elektromos árammá, a napelemes töltő a napsugárakból állít elő áramot, egyszer használatos társuk pedig egy titokzatos vegyi anyagból nyeri az energiát. A három eszköz közös tulajdonsága, hogy pár ezer forintos áron hozzájuk lehet jutni, vagyis filléres áron nyújthatnak segítséget, és mindegyik körülbelül akkora helyet foglal, mint maga a mobil, így könnyen szállíthatók.

Forrás: [origo]
Kurblis, napelemes és egyszer használatos töltő

Abban viszont már jelentősen különböztek egymástól, hogy melyikük milyen eredménnyel töltötte fel a kifulladt akkut, és abban is, hogy mennyi időre tették azt üzemképessé. Az extrém töltőket először egy kitartó munkával teljesen lemerített mobiltelefonra eresztettük rá: a teszthez a hónapok óta feltöltés nélkül álló, régi készüléket a lemerítés után addig kapcsolgattuk ki-be, amíg az utolsó csepp energia is eltávozott akkumulátorából. Az életszerűbb próba kedvéért ezután a töltőket olyan készülékeken is kipróbáltuk, amelyek a rendes használat közben éppen csak lemerültek.

Tekerd! - a kurblis töltő

Videónk a mobiltöltőkrőljavascript:open_doc('http://origo.hu/player/techbazis/index.html?video=http://ondemand.video.t-online.hu/origo/techbazis/mobil_toltok.wmv&tipus=techbazis&adatok=Mobiltöltők vészhelyzetre',560,490)Lemerült mobilunkat próbáltuk feltölten a fűben

Ez az egy-kétezer forintos készülék egy féltenyérnyi kis fekete doboz csuklópánttal és az oldalán kihajtható kurblival. Fogása a kis méret miatt nem valami kényelmes, ami tekerés közben hátrányt jelent - főleg, hogy kitartóan kell dolgozni vele. A töltő használata egyszerű: a csatlakozófej segítségével rá lehet dugni a mobiltelefonra. Mi a nokiás változatot próbáltuk ki, de több gyártó készülékeivel kompatibilis típusa is létezik. A kurbli kihajtogatása után a töltőt úgy kell tartani, hogy a keskenyebbik fele álljon előre, amelyen a kurbli tengelye is van (a tekerésnél is így esik kézre), és így kell meghajtani a miniatűr generátort. Amikor a készülék tölteni kezd, akkor érezhetően nehezebbé válik a tekerés: észre lehet venni, hogy mikor dolgozunk jól.

Forrás: [origo]
Akcióban a kurblis töltő

A frissiben lemerült telefont a kurblizással körülbelül 5 perc alatt olyan állapotba tudtuk hozni, hogy ismét be lehetett kapcsolni, és megnézhettünk egy telefonszámot a menüjében. Ahhoz azonban, hogy beszélni is lehessen vele, már vagy húsz perces tekerésre van szükség - bevalljuk, nem tartottunk ki ilyen sokáig. Vészhelyzetben az is megoldás lehet, ha beszélgetés közben is folyamatosan kurblizunk. A teljesen lemerített mobiltelefon már sok volt ennek a töltőnek, és nem mutatott életjelet, akárhogyan tekertünk is - igaz, a konnektorba dugva is többperces töltés kellett a felélesztéséhez.

A készülék tehát - bármilyen praktikus és környezetbarát - nehézkesen használható, és tekerés közben is nagyon zajos. Amikor zárt térben, a szerkesztőségben próbáltuk ki az eszközt, a kurblizás zaja heves reakciót váltott ki kollégáink körében - bár ha a felháborodott munkatársak közelebb jöttek és kipróbálták, általában tetszett nekik a kurblis töltő.

Sikertelen próba a napelemes töltővel

A napelemes töltő körülbelül tenyérnyi helyet foglal, és ha súlyra nem is, de méretre nagyobb, mint egy átlagos mobiltelefon. A fekete dobozt szétnyitva tárulnak fel a napelemek, hátul pedig két utántölthető akkumulátort találunk benne. Az eszköz eredete és ára tisztázatlan: többszörös ajándékozás után jutottunk hozzá, de gondoltuk, kipróbáljuk.

A töltőt először több órán keresztül napoztattuk a párkányon önmagában, hogy akkumulátorainak legyen idejük felszívni magukat. Csak ezek után vettük elő a teszthez előkészített lemerített mobiljainkat, hogy azokat is rácsatlakoztassuk. A napra helyezve a töltőn kigyulladt ugyan a működését jelző piros LED, ezen kívül semmi érzékelhető változás nem történt: sem a frissiben, sem pedig a korábban teljesen lemerített telefont nem kezdte el tölteni.

Forrás: [origo]
Hát ez nem töltődik

A próba során hátráltatott minket a készülék azon tulajdonsága is, hogy csak napsütésben használható. Az elmúlt két hétben azonban sorozatosan meglepett minket a ragyogó napsütést felváltó rossz idő, amikor esélyünk sem lett volna a hiteles bemutatóra. Végül, mint az felvételünkön is látható, a filmezésre gyönyörű időben került sor, de a napelemes töltővel ekkor sem jártunk sikerrel. A nap tűzött, a piros jelzőfény kigyulladt, de a telefonon nem sikerült segítenünk. Az eredménytelenség miatt már arra kezdtünk gyanakodni, hogy valami gond lehet a készülékkel: vagy belső akkumulátorok mondták fel a szolgálatot, vagy a hozzá beszerzett csatlakozók nem működtek tökéletesen.

Találtunk azonban egy hasonló, húszezer forint árú, profi kivitelezésű modellt egy internetes katalógusban, amelynek leírásában az szerepelt: 8-10 óra kell hozzá, hogy a telefont teljesen feltöltse. Az általunk kipróbált darabhoz semmilyen használati utasítás nem volt, de feltételezzük, hogy körülbelül ugyanilyen hosszú használattal jutnánk vele érdemi eredményre. A készülékkel tehát csak akkor lehet teljesen feltölteni a telefont, ha egy teljes napunk van rá, hogy magunk mellett napoztassuk - például egy tengerparti nyaralás alatt.

Forrás: [origo]
Rögtön tölt a tasakos töltő

Tasakos töltő - az instant megoldás

Az egyszer használatos akkumulátort Nokia telefonokhoz árusítják ezerötszáz forintért, de egy kiegészítő csatlakozóval bármilyen típusú készülékkel használható. Az akku maga egy vékony, könnyedén zsebbe csúsztatható tasak, amelyből csak a töltőcsatlakozó lóg ki. A csomagolás tanúsága szerint a gyártástól számított 5 évig használható fel - vagyis jobban megéri egy ilyen segédeszközt magunkkal hordozni, mint egy pótakksit, amely pár nap alatt elveszíti a töltést.

A tasak tartalma gyártó ígérete szerint környezetbarát, vagyis használat után ki lehet dobni. Erről magunk is meggyőződtünk: szétvágtuk, szétnyitottuk, és tényleg, csupán szénporhoz hasonló anyagot tartalmaz, a burkolata viszont műanyag. Az egyszer használatos akkumulátor használatát csak az nehezíti meg, hogy a csomagolást nehéz leszedni róla: a töltőcsatlakozót ugyanis kemény zsugorfólia védi, amit csak egy zsebkés segítségével tudtunk lehámozni.

Forrás: [origo]
Ez van a tasakos töltő belsejében

Ha viszont túl vagyunk a nehezén, kiszabadítottuk a csatlakozót, elláttuk a telefonhoz illő fejjel, akkor ezzel van a legkönnyebb dolgunk. Miután a tesztelés során rádugtuk a telefonra, azonnal megindult a töltés, és a tasakban volt annyi szufla, hogy a végletekig lemerített készüléket is életre keltse. Az akku körülbelül háromnegyed óra alatt adja ki teljes energiáját, és ezzel körülbelül egyórás beszélgetési időhöz tölti fel a mobiltelefont (persze ez nagyban függ a készülék fogyasztásától, így például attól is, hogy mekkora és milyen fényerőn működtetett kijelzője van.

Melyiket választanánk?

Nézze meg, melyik töltővel mire jutottunk!javascript:open_doc('http://origo.hu/player/techbazis/index.html?video=http://ondemand.video.t-online.hu/origo/techbazis/mobil_toltok.wmv&tipus=techbazis&adatok=Mobiltöltők vészhelyzetre',560,490)Mobiltöltés a pázsit közepén

Ha teljesen környezetbarát megoldást szeretnénk a telefon feltöltéséhez, valamint jól is szeretnénk szórakozni közben (legalábbis egy ideig), akkor a kurblis töltő a jó megoldás. Hátránya az, hogy nagyon sokáig kell bajlódni vele, míg kellő energiát ad át a készüléknek. A napelemes töltő amellett, hogy ki van szolgáltatva az aktuális időjárási viszonyoknak, eléggé megbízhatatlanul is működik - maximum a nyaralás alatt lenne időnk kivárni, hogy szép nyugodtan feltöltse a mobilt.

Ha viszont bármilyen vészhelyzetre készen szeretnénk állni, mert előfordulhat, hogy komoly kellemetlenséget okoz a mobilunk lemerülése, akkor az egyszer használatos töltő a biztos megoldás. A tasakot bárhová magunkkal vihetjük, és ha megfelelő csatlakozóról is gondoskodtunk hozzá, akkor számíthatunk rá, hogy bármilyen körülmények között feltölti a telefont.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!