Vágólapra másolva!
December 2-án nagy meglepetésre az első menetben kiütéses vereséget szenvedett a néhány éve még a világ legjobb bokszolójának tartott Roy Jones Jr. a hazai közönség előtt szereplő Danny Greentől a Sydney-ben rendezett gálán. Az amerikai bunyós két héttel a vereség után csalást emlegetett.

A Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) cirkálósúlyú világbajnoki címéért rendezett találkozón az ausztrál címvédő egy perc elteltével egy jobb horoggal rendítette meg 40 éves ellenfelét, aki ezt követően ugyan még felállt a padlóról, ám az újabb rohamokat már nem bírta, s a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.

Jones két héttel később egy interjú során beszélt először a vereségről, s több dolgot is kifogásolt az ausztrál csapat hozzáállását illetően: "Semmi nem alakult rosszul, bár kicsit korábbra sikerült a formaidőzítésem. De megengedték az ellenfelemnek, hogy két órával korábban bandázsolják be a kezét, s olyan anyagot használtak, amely nem megengedett."

Jones szerint először egy pár használt kesztyűt akartak rásózni. "Rá is kérdeztem, hogy ezt mégis hogy gondolják. Akkor hoztak új kesztyűket. Majd láttuk, hogyan bandázsolják Green kezeit, szóltunk is, hogy amit csinálnak, illegális. Erre azt felelték, hogy nem így van, és mivel én nem bokszolok a használt kesztyűkben, ők úgy hagyják a kezén a bandázst, ahogy van."

Nézze meg az első menetes KO-t!


Jones elmondta, a találkozó első menetében őt hátulról ezzel a "gipszelt kézzel" ütötték meg. "Harcos vagyok, súlycsoportoktól függetlenül az egyik legjobb. De azért nem üthet meg engem senki baseballütővel" - fakadt ki.

Forrás: Profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!