Vágólapra másolva!
Aggasztóan magas higanykoncentrációt találtak a kutatók az Egyesült Államokban árusított szusifalatokban rejlő nyers tonhalban. A vizsgálati eredmény azért vált ki aggodalmat, mert a nehézfémnek egészségkárosító hatása van.
Vágólapra másolva!

Egyes tonhalfajok esetén a higanytartalom több mint háromszorosával haladta meg az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) által megadott határértéket - számoltak be felfedezésükről a kutatók a Biology Letters című folyóiratban.


Az elemzéshez New York, New Jersey és Colorado állam éttermeiből és szupermarketjeiből szereztek be száz tonhalas szusimintát, majd laboratóriumban kiértékelték azokat. Az EPA testtömeg-kilogrammonként 0,1 mikrogrammban határozta meg a szervezetbe jutó higanytartalom felső határértékét.


A vizsgálat kimutatása szerint egy hatvan kilós nő egy átlagos adag tonhalat tartalmazó szusi elfogyasztásával testtömeg-kilogrammonként 0,35 mikrogramm higanyt juttat a szervezetébe. Általában a szusikészítésnél a nagy szemű tonhalat használják. A rendkívül drága - és mellesleg kihalás szélén álló - kékúszójú tonhal 0,18 mikrogrammos szintje is meghaladta a javasolt határértéket.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!