A 24 esztendős védő, Nagatomo Juto egészen tavaly nyárig otthon futballozott a Tokio FC-ben, először a dél-afrikai világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet. Remek teljesítményt nyújtott, Arsene Wenger szerint például posztján a legjobb volt a tornán, ám ennek ellenére az idény előtt csak a Cesena szerezte meg.
Az olasz egyesület kölcsönbe igazolta le Nagatomót, aki a Serie A-ban is megállta a helyét, az első 16 fordulóban végig kezdő volt, és a La Gazzetta dello Sport osztályzatai alapján ott van az élmezőnyben a védők között.
A balhátvéd a nemrég véget ért Ázsia-kupán is kiválóan futballozott, a döntőben például gólpasszt adott, beválasztották a torna álomcsapatába is. A sztárklubok azonban már a bajnokságban mutatott játéka alapján felfigyeltek rá, elsőként a Juventus, amely máris felvette a kapcsolatot a tokióiakkal annak érdekében, hogy a nyáron végleg megvegye Nagatomót.
A jelek szerint azonban kemény vetélytársuk lesz, mert a barcelonai Sport értesülései szerint a Barcelona is érdeklődik Nagatomo iránt. A játékos menedzsere, Roberto Takuda szerint védence remekül érzi magát Cesenában, de természetesen nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy ilyen csapatokkal hozzák kapcsolatba - ugyanakkor konkrét ajánlatot még nem kaptak.
További átigazolási hírek:
A Sunderland hétmillió eurót fizetett a Paris Saint-Germain középpályásáért, Stéphane Sessegnonért. A horvát NK Zagreb 19 esztendős jobbhátvédje, Vedran Celjak félmillió euróért a Sampdoriába igazolt.
Az Aston Villa közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Borussia Mönchengladbach amerikai középpályását, Michael Bradleyt.
A Stoke City török támadója, Tuncay Sanli a Wolfsburgban köthet ki.