A rendőrség könnygáz bevetésével próbálta megfékezni a randalírozó szurkolókat, akik autókat borítottak és gyújtottak fel a mérkőzés után.
A vancouveri rádióadók jelentései szerint a tomboló drukkerek több boltot is kifosztottak, összecsaptak a rendőrökkel, egy ember pedig megsérült a zavargásokban.
Gregor Robertson polgármester "kínosnak" és "gyalázatosnak" nevezte a rendbontást, ugyanakkor azt mondta, mindez nem befolyásolja a város nemzetközi megítélését, amely nagyon pozitív a tavalyi téli olimpia sikeres lebonyolítása óta.
A bostoni szurkolók többsége bárokban és éttermekben kísérte figyelemmel a találkozót, majd a lefújás után az utcán ünnepelte meg a Bruins sikerét, amely 1972 után nyert ismét Stanley Kupát. A bostoni rendőrség közlése szerint a legtöbb drukker kulturáltan ünnepelt, ugyanakkor egy kisebb csoport randalírozni kezdett, ezért néhány szimpatizánst őrizetbe vettek.
Vancouverben ez a második ilyen eset: 1997-ben hasonlóan randalírozott a tömeg, miután a Canucks elveszítette a döntőt a New York Rangersszel szemben.