A Mundo Deportivo honlapja arról számolt be, hogy Sandro Rosell, a klub elnöke, valamint Andoni Zubizarreta sportigazgató megvitatták annak lehetőségét, hogy miképpen tudnák megszerezni a fővárosiak futballistáját, aki kimaradt a kezdőcsapatból a Real Betis elleni bajnoki nyitómérkőzésen.
Casillas az elmúlt idény közepén kéztörés miatt dőlt ki a sorból, José Mourinho, a csapat akkori vezetőedzője pedig vészmegoldásként leigazolta Diego Lopezt, akit a sztárkapus felépülése ellenére sem tett ki később a kezdőből. Mourinho távozásával úgy tűnt, Casillas gondjai is megoldódnak, ugyanakkor vasárnap az olasz Carlo Ancelotti sem szavazott bizalmat neki.
Mindezek ellenére azonban óriási szenzáció lenne, ha a Real-nevelés Casillas a Barcelonában folytatná, ugyanis pályafutása során kizárólag a Madridban szerepelt. A 149-szeres válogatott játékos - akinek szerződése 2017-ig szól - többek között öt bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a Reallal.
Az angol Express szerint az Arsenal és a Chelsea mellett a Manchester United is szívesen látná soraiban a 32 éves kapust.
Az biztos, hogy a Barcelonának a most indult idény végén új kapust kell keresnie, ugyanis Victor Valdes már korábban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését.